Nem kapott terrorfenyegetést a Budapest-Bamako- rali, ezért a mezőny az eredetileg tervezett időpontban, január 12-én elindul Afrika felé. A többek közt csallóközi résztvevőkkel is induló futamon a résztvevők saját felelősségre vehetnek részt, a mauritániai hatóságok pedig kiemelt védelmet biztosítanak nekik az éjszakai szálláshelyeken.

A Dakar-ralival ellentétben a Budapest-Bamako nem kapott terrorfenyegetést, ezért a versenyt nem fújják le. A szervezők konzultáltak a helyi hatóságokkal, és úgy tűnik, hogy a résztvevők viszonylagos biztonságban lesznek Afrikában, vagyis “a helyzet nem zordabb, mint a korábban bármikor” – mondta a Független Hírügynökségnek Szabó Gál András (Villám Géza), a Budapest-Bamako ötletgazdája és főszervezője.

A Nagy Afrikai Futamnak is nevezett rali indulóit figyelmeztették arra, hogy ne vegyék félvállról az esetleges veszélyeket, de mindenkinek a saját belátására bízzák, hogy rajthoz áll-e szombaton. Idén a szokásosnál komolyabb biztonsági intézkedésekkel készülnek. A résztvevőknek kiadott legújabb itiner-ben például egy teljes fejezet szól arról, hogyan lehetnek még óvatosabbak Mauritániában, mire kell odafigyelniük, mit kell elkerülniük, és milyen szabályokat kell betartaniuk. A Budapest-Bamako felvette a kapcsolatot a mauritán hatóságokkal is, amelyek jelezték, hogy újabb rendőröket és karhatalmi erőket vezényelnek azokra a helyekre, ahol a futam résztvevői éjszakázni fognak- tette hozzá Szabó Gál András.

A Dakar-rali magyar elitcsapatai szombaton hivatalosan is bejelentették, hogy nem vesznek részt a Budapest-Bamakón, de egy-két szlovák csapat csatlakozik a mezőnyhöz. Számukra csak az a kérdés, hogy Budapestről rajtoljanak, vagy Dél-Spanyolországban kapcsolódjanak be a versenybe. Rajtuk kívül még egy Dakar-csapat fontolgatja az indulást, náluk a döntés anyagi jellegű, hiszen a pénzüket “odaadták” a Dakarnak és egészen odáig kifizették például a benzint. A hivatalos határidőig 150 csapat nevezett be, de azt Villám Géza egyelőre nem tudta megmondani, hogy végül hányan állnak majd rajthoz szombaton. Véleménye szerint ugyanis még az utolsó előtti pillanatban is lesznek, akik meggondolják magukat, és mégis elindulnak a futamon.

A Budapest-Bamako-ralit először 2006-ban rendezték meg, akkor 42 csapat vágott neki a nagy kalandnak. Tavaly már kétszer több, 105 csapat indult, idén pedig lehet, hogy 150-nél is többen lesznek.

A 2008-as Budapest – Bamako-futam csallóközi résztvevői a Gálffy Szilárd – Tóth Péter összetételű Csallóközi csavargók nevű csapat.

FH, Híradó, FelvidékMa

A Csallóközi csavargók honlapja: ITT.
A Budapest-Bamako hivatalos honlapja: ITT.