A Bósza János komáromi vállalkozó vezette Nomos Regionalizmus Polgári Társulás azt fontolgatja, hogy kérvénnyel fordul a Belügyminisztériumhoz, szüntessék be a Szlovák Nemzeti Párt tevékenységét.

Az ok: etnikai és nemzeti összeférhetetlenség – mondta Bósza János a TASR hírügynökségnek. Ezzel szeretne reagálni a Szlovák Nemzeti Párt alelnökének, Anna Belousovovának a január 14-én, hétfőn a TA3 hírtelevízióban elhangzott szavaira. Belousovová ugyanis arra figyelmeztette Bószát, hogy a Nomos Regionalizmus ellen két feljelentést tesz. Az egyiket a Főügyészségre azzal az indokkal, hogy nemzeti, faji és etnikai gyűlöletet szít a társulása, ugyanis ez derül ki az alapdokumentumokból. A másikat a Belügyminisztériumnak szánja a Szlovák Nemzeti Párt, hogy a Nomos Religionizmust oszlassa fel.
Bósza János komáromi vállalkozó polgári társulását Nomos Regionalizmus néven negyedik próbálkozásra jegyezte be a Belügyminisztérium január 11-én.
Sme, FelvidékMa