Szlovákiában a decemberi infláció a várt 2,4% helyett 2,5%-kal emelkedett a korábbi 2,3%-ról. Az előző hónaphoz képest pedig 0,2% helyett 0,3% volt az átlagos árszínvonal-emelkedés mértéke. Igaz, korábban a havi drágulás mindössze 0,4% volt. Az előző hónaphoz képest az élelmiszer és alkoholmentes italok fogyasztói ára, amely a legnagyobb súllyal esik az indexbe, 0,8%-kal emelkedett. A szlovák nemzeti bank (SNB) feltehetően továbbra is 4,25%-on hagyja majd az alapkamatot a legközelebbi kamatmeghatározó ülésén a piaci várakozások szerint, hiszen a 12 havi évesített inflációs ráta 1,9% körüli lesz, amely alatta van az ECB által elfogadott 2%-os referenciaértéknek. Az SNB nem nyúlt az alapkamathoz decemberben, mondván, a monetáris kondíciók megfelelőek.
Az inflációs adat hatására a szlovák korona nem mozdult el az amerikai dollárral szemben, az USD/SKK jegyzés 22,580 körül mozgott, az euróval szemben viszont kisebb gyengülést láthattunk, amikor az EUR/SKK 33,480 fölé került.
Tőzsdefórum