Göncz Kinga levélben köszöntötte Gregor Papučeket abból az alkalomból, hogy a magyarországi szlovák nemzetiségű költő és publicista az egyik legmagasabb szlovák állami kitüntetésben részesült.

Ivan Gašparovič köztársasági elnök a “Szlovák Köztársaságért kifejtett, a külföldön élő szlovákok kisebbségi életének szervezésében szerzett rendkívüli érdemeiért” az ország fennállásának 15. évfordulóján a Fehér Kettőskereszt Érdemrend II. fokozatát adományozta Gregor Papučeknek.
A magyar külügyminiszter az üzenetben rámutat, hogy az ország valamennyi polgárának javát szolgálja, ha erősödik a magyarországi szlovák, illetve a szlovákiai magyar közösség identitása. Méltán illeti meg az elismerés azokat, akik komolyan dolgoznak a közösségek értékeinek megőrzéséért, kultúrájuk gazdagításáért, elismertségük növeléséért. Göncz Kinga a további alkotó tevékenységhez sok sikert és jó egészséget kíván Gregor Papučeknek.
A magyarországi szlovák gyermekirodalom megteremtője Pilisszentkereszten született, általános iskolába Budapesten járt, majd a békéscsabai szlovák gimnáziumban érettségizett. Utána Budapesten elvégezte a Katonai Tiszti Iskolát, 1984-ben pedig szlovák filológiai szakon szerzett diplomát a budapesti ELTÉ-n. Alezredesként ment nyugdíjba, de azóta is dolgozik az Országos Szlovák Önkormányzatban. Kilenc verseskötete jelent meg.
MTI