A magánnyugdíjpénztárakban takarékoskodóknak még fél évük van arra, hogy komolyan elgondolkodjanak afelett, továbbra is hűségesek maradnak-e a már korábban választott rendszerhez, vagy a sok bizonytalanságkeltés miatt inkább kilépnek belőle és ismét az állam gondoskodására bízzák magukat.

Az állam ugyanis, ha a olyan a kormánya, akkor nemcsak időnként valorizálja a nyugdíjakat, hanem még karácsonykor is dob egy kis pénzt a nyugdíjasoknak, számítva ezzel arra is, hogy azok majd a következő választáskor gondolnak jótevőjükre. S teszi mindezt az aktívan keresők társadalombiztosításából, amit ugyebár saját nyugdíjukra kellene, hogy az állam félretegyen.
Van tehát egy fél év arra, hogy aki úgy gondolja, akkor kiléphet. Aki viszont ezt a lehetőséget választja, az már soha többé nem másíthatja meg a döntését. Kérdés viszont az, hogy ha lesz egy más felállású kormány, akkor az milyen törvénymódosítást eszközöl majd ki a szociális biztosítás terén. Hiszen, az előző kormány is azzal szentesítette a II. pillér törvényét, hogy azt nem lehet megmásítani. A játékszabályok ugyanis adottak. Aztán mégis jöttek olyanok, akiknek más volt az elképzelésük a megspórolt nyugdíjpénzekkel.
Aki viszont korábban elmulasztotta a belépést vagy nem törődött annak fontosságával, az még pótolhatja. Az ugyanis csak a végén, a nyugdíjas évek elején derül ki, hogy jól döntöttünk-e 30 vagy 20 évvel ezelőtt.
A Szociálisügyi Minisztérium viszont egyelőre nem mondta meg világosan és értehetően, hogy kinek ajánlja a kilépést a II. pillérből és kinek előnytelen ebben a rendszerben takarékoskodni a nyugdíjára. Michal Stuška sajtóreferens csak annyit árult el ezzel kapcsolatban, hogy a várható nyugdíjak nagyságának alakulását több tényező befolyásolhatja, az főleg a rendszerben való időtartamtól és az oda befizetett összeg nagyságától függ.
Viera Tomanová munkaügyi miniszter novemberben az egyik kereskedelmi televíziónak azt nyilatkozta, hogy mindenki maga döntse el, marad-e vagy sem. Szociális területen ugyanis soha nem lehet egyértelműen megmondani, hogy kinek mi az előnyösebb.
A tárca decemberben pedig már arról tájékoztatott, hogy nincs anyagi fedezetük a felvilágosító kampányra.
Még a kormány szóvivője, Silvia Glendová is azt nyilatkozta, hogy a II. pillér megnyitása lehetőséget ad az embereknek, hogy szabadon eldöntsék, maradnak-e a magánnyugdíjpénztáraknál vagy visszatérnek csak az államiba.
A Pénzügyminisztérium sem tervez semmilyen kampányt ezzel kapcsolatban.
FelvidékMa, sk