A póttartásdíjról szóló új törvényjavaslat értelmében az árvajáradék nélkül maradt gyerekek is jogosultak lesznek egy minimális összegre – döntött ma a kormány.

A módosítás értelmében a pénzt előleg formájában kapják majd meg július 1-től a juttatásra jogosultak. A kabinet ezenkívül az állandó lakhelyre való bejelentkezés feltételeinek szigorításáról is döntött. A törvénymódosítási javaslat arra a helyzetre reagál, amikor sokan visszaéltek a vonatkozó szabályok lazaságával, és például választások előtt hátsó szándékkal tömegesen jelentkeztek állandó lakhelyre egy-egy településen. Elfogadta a továbbá kormány a biomassza felhasználásáról szóló akciótervet, valamint az innovációs politika koncepcióját. Jóváhagyásra került ezenkívül Kubával folytatandó gazdasági együttműködésről szóló szerződéstervezetet is.

Pátria, Felvidék Ma