A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió levélben kéri fel Robert Fico miniszterelnököt arra, hogy gazdasági szakértői részt vehessenek az autópálya-építési PPP-projektek előkészítésére hivatott szervek munkájában.

Mikuláš Dzurinda pártelnök tegnap elmondta, hogy ebben egyeztek meg az elnökségi ülésen. Hatalmas pénzösszegekről van szó, és az egész folyamatot homály fedi, nyilatkozta a legnagyobb ellenzéki párt vezetője. Hozzátette, hogy jogi szakértőik a klientelizmus csökkentésére irányuló jogszabály-tervezetet készítenek elő, amely átláthatóvá tenné az államigazgatási szervek működését.

Pátria, FelvidékMa

Kapcsolódó cikkek:
Alkotmánybíróságra adták az autópálya-építés felgyorsítására vonatkozó törvényt
Magyarokkal indulhat a szlovák sztrádaprogram
A csapnivalóan rossz hangulat már végérvényesen a múlté Szlovákiában
Autópálya-építés kisajátítás nélkül?
Gazdaság, határok nélkül
Zöld utat kapott a magántőke
A kormány ma jóváhagyta a nemzeti kisebbségek oktatási és nevelési koncepcióját
A kormány támadást intézett a magántulajdon ellen
Gyorsan építkeznek, mégsem valósul meg Fico vágya
Fico szerint kormánya többet tett egy év alatt, mint elődje korábban
Késik a szlovák útdíjrendszer