A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió – Demokrata Párt pozsonyi kerületi elnöksége tegnap nyilatkozatban sürgette a párton belüli változást. Branislav Zahradník, a kerületi szervezet alelnöke szerint mindössze egy ellenszavazattal fogadták el nyilatkozatot, ami arról tanúskodik, hogy a pozsonyi SDKÚ-tagok a pártvezetés alkalmasságáról és az alapszabály megváltoztatásáról folytatandó vita hívei.

Milan Hort, az SDKÚ-DS alelnöke kifogásolta, hogy a párt belügyeit a pozsonyi kerületi tanács a nyilvánosság elé vitte. Hort szerint a pozsonyi kerületi szervezetet ért bírálat miatt született a nyilatkozat. Zahradník úgy véli, az SDKÚ-DS olyan párt, amely átlátható és nem érti, miért kellene titkolózni a nyilvánosság előtt. A kerületi tanács alelnöke szerint a jelenlegi pártvezetés történelmi érdemei ellenére elérkezett a generációváltás ideje.

Pár nappal korábban a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió Trencséni Regionális Szervezete úgy döntött, hogy támogatja és megbízik a párt elnökében, Mikuláš Dzurindában. Ugyanakkor nem ajánlotta egy rendkívüli konferencia összehívását.

A párt elnöke, Juraj Liška, aki egyben az SDKÚ regionális szervezetének kerületi elnöke is, arról tájékoztatott, hogy továbbra is a párt elnökségének határozatai alapján cselekednek, ami annyit jelent, hogy minden mást a párton belül oldanak meg. Liška azonban nem akarta elárulni, hogy bizalmat szavazott-e a párt elnökének, Dzurindának. Azonban nem zárta ki annak a lehetőségét sem, hogy továbbra is azon igyekszik, hogy összehívják a párt rendkívüli kongresszusát.
Liška néhány nappal ezelőtt indította el a párt vezetőcseréjének a vitáját, hangsúlyozva, hogy a jelenlegi pártelnök, Mikuláš Dzurinda miatt nem nő a párt népszerűsége. Kifejtette azon véleményét is, hogy rendkívüli kongresszust kellene összehívni. Ebbe azonban három kerület pártvezetésének is bele kell egyeznie. Korábban Trencsén jelezte támogatását, ahonnan Liška is származik, és nem hivatalosan Pozsony is egyetértene egy ilyen kongressszus összehívásával. Úgy tűnik azonban, hogy változott a helyzet, s már ők is másként vélekednek erről.

 

Pátria, Felvidék Ma, TA3, sk