Az MKP komáromi alapszervezete javaslatot tett Petheő Attila önkormányzati képviselő pártból való kizárására. Petheő március 15-i beszédében a magyar autonómiáért, a magyar egyházmegyéért és a magyar iskoláért való küzdelemre szólított fel a komáromi Jókai-szobor tövében. Emellett bírálta a Magyar Koalíció Pártját is: “Érdekképviseletünk nincs. Elszalasztott a magyar párt nyolc kormányon töltött évet, de ők jól jártak. A közösségért nem tettek, többségük ma is csak magát képviseli. Kimondhatjuk, az MKP politikusainak többsége elárulta választóit.”
Andruskó Imre, az MKP helyi szervezetének elnöke a sajtónak elmondta: a pártot lehet bírálni, de az alapszabály szerint ezt előbb az MKP belső fórumain kell megtenni, nem pedig nyilvánosan, egy ünnepi beszédben.

Petheő Attila – aki az MKP komáromi városi képviselője és a Csemadok Komáromi Területi Választmányának elnöke – nyilatkozata szerint a párt komáromi alapszervezete egy éve határozatképtelenség miatt nem tartott gyűlést, így ott nehéz lett volna hangot adnia véleményének. Egyébként is gyanúsnak tartja, hogy a korábban az MKP Országos Tanácsán a komáromi magyar egyetem ellen szóló Andruskó által vezetett alapszervezet kezdeményezi a kizárását.