“Továbbra is a szélsőjobb megnyilvánulásai jelentik a legtöbb gondot e téren” – nyilatkozta az országos rendőr-főkapitányság szóvivője. Andrea Polačiková tájékoztatása szerint az ilyen csoportok főleg rockoncertek, különböző találkozók és megemlékezések szervezésével vétetik észre magukat és persze erőszakos cselekményekkel.

A skinheadek csoportjairól van szó elsősorban, akik interneten, de más módon is faj- és idegengyűlölő eszméket terjesztenek. Ez pedig, akárcsak a fizikai támadás, bűncselekménynek számít. Ezek többségét a rendőrség feltárta, s az elmúlt év tapasztalatai alapján elmondható, hogy megnőtt a kiskorúak és fiatalkorúak részvétele a törvénytelenségek elkövetésében. 2007-ben 14 olyan faji indíttatásból elkövetett bűncselekményről tud a rendőrség, amelynek elkövetői még gyerekek voltak. Fiatalkorúak esetében ez a szám megközelíti a negyvenet. 125 gyanúsított ellen indult eljárás.

Az Emberek a rasszizmus ellen szervezet szóvivője viszont arra mutatott rá, hogy óriási az eltérés a statisztikák és a valóság között. “Az, amit a rendőrség felderít, csak a jéghegy csúcsa” – véli Marcela Pilousková. Ennek egyik oka lehet, hogy egyre kevesebb ember mer feljelentést tenni, ha rasszista támadás éri.

Pátria, Felvidék Ma, sk, kj