Robert Fico kormányfő a Zemplín gyorsvonattal utazott a kormányülésre, amelyre ma kerül sor Felső-Zemplén központjában.

A gyorsvonat a homonnai vasútállomásra reggel nyolc órakor érkezett meg. Itt várta Robert Ficot a 35 ezres város főpolgármestere, Vladimír Kostilník és az eperjesi megye elnöke, Peter Chudík. A homonnai pályaudvarról Fico a Bukóza Holdingba látogatott el, ahol találkozik a részvénytársaság vezetőségével és megnézi az üzemet is.

A kormány ma tartja 88. ülését Homonnán. A kabinet a Vihorlát alatti városban elsősorban a szninai, a mezőlaborci és a homonnai járás szociális-gazdasági helyzetével foglalkozik. A kormány a régióban szeretné növelni a foglalkoztatottságot, de szeretné lehetővé tenni befektetők letelepedését, és azt is, hogy minél több turista látogasson el ebbe a kelet-szlovákiai régióba.

A kormány a tervek szerint 1 milliárd 550 millió koronát fordít a Homonnai, Sninai és Mezőlaborci járás szociális-gazdasági helyzetének javítására. A kabinet homonnai kihelyezett ülésén arról is döntött, hogy csaknem 1 milliárd 300 millió koronát az említett összegből a Brekov-Homonna útszakasz megépítésére fordít. Ennek felügyeletével Ľubomír Vážny közlekedésügyi minisztert bízzák meg. Mezőlaborc körzetében egy ipari park létesül, a cseh Hopaks gépipari vállalat megközelítőleg 500 millió koronás befektetése mellett 250 munkahely jön létre. Homonna mellett pedig, részben önerővel, egy 450 hektáros területen szórakoztató parkot építenek fel.

TA3, Felvidék Ma, sk , Pátria