A szélerőművek építése Szlovákia számára Ľubomír Jahnátek gazdasági miniszter szerint nem túl kifizetődő, éppen ezért az államnak más megújuló energiaforrásokkal működő erőművek építését kellene támogatnia, főleg a biomasszára alapuló erőművek építését.

„Nálunk a legtöbb tartalék a biomasszában van, ezt követi a geotermikus energia, a nap- és a vízenergia, majd a sort a szélenergia zárja” – mondta el Jahnátek, hozzátéve, hogy a szélerőművek elterjedését gátolja az a tény, hogy a legtöbb ilyen erőmű megépítésére alkalmas terület törvény által védett, természetvédelmi terület vagy pedig a hozzájuk vezető infrastruktúra haladna védett területen keresztül.
További problémaként merül fel a szélerőművek esetében Jahnátek szerint az a tény, hogy kevésbé stabilak a hatásfok tekintetében. A miniszter továbbá elmondta, hogy személy szerint nem tartozik az atomerőművek szószólói közé, bár állítólag sokan ezt állítják róla. „Az atom nem a kedvencem, az atom egyszerűen szükséges dolog. Én a geotermikus energia mellett teszem le a voksom, és örülnék neki, ha miniszterségem alatt Szlovákiában megépülne az első, geotermikus energiával működő erőmű” – tette hozzá a gazdasági miniszter.
SITA, Aktuálne.sk, FelvidékMa