Az ellenzéki pártok, a kiadók és az újságíró szakszervezet kevésnek tartja a kormánykoalíció által a sajtótörvényben javasolt változásokat. A parlament médiabizottságának ülése után többen értékelték, hogy kimaradt a gyűlöletbeszédre és a háború támogatására, valamint a drogfogyasztásra vonatkozó cikkelytervezet.

Továbbra sem elfogadható azonban a válaszadási jogra vonatkozó bekezdés. Az ellenzéki pártok holnapi találkozóján várhatóan a sajtótörvény javaslata is napirendre kerül.

Egyébként a  szlovák sajtótörvény tervezetét amiatt bírálták elsősorban, mert feljogosítaná a kulturális minisztert büntetések kiszabására. A Fico-kabinet sajtótörvény tervezetének másik bírált pontja az úgynevezett válaszadás joga, amely szinte korlátlan lehetőséget biztosítana a sajtóban megjelenő tények, állítások kommentálására, magyarázatára.

A szlovák diplomácia vezetőjeKubiš tisztában van azzal is, hogy az amerikai Külügyminisztérium jelentésében megemlíti, a pozsonyi kormány nyomást gyakorol a közmédiára. „Szeretném remélni, hogy azok, akiket ez érint, kellőképpen reagálnak erre az állításra” – tette hozzá Kubiš. Robert Fico kormányfő ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy nagyon egyszerű dolog jelentéseket írni. „Ha mi készítenénk jelentést az emberi jogok betartásáról Amerikában, biztos találnánk valamit” – mondta. Nem utasította azonban el a sajtótörvénnyel kapcsolatos külföldi kifogásokat. Úgy fogalmazott, hogy olyan törvényt fogadnak el márciusban, amelyben a három koalíciós párt megegyezik.

Pátria, Felvidék Ma