A tavalyi év külpolitikájáról szóló szlovák kormányjelentés szerint a magyar-szlovák kapcsolatokat a magyar politikai vezetők ellentmondásos reagálása zavarta meg. A jelentés kifogásolja a magyarok viszonyulását a Beneš-dekrétumok megerősítéséhez.

A márciusban parlament elé kerülő referátum rendre a magyar felet marasztalja el kapcsolatok megromlásáért. Ismételten felrója, hogy magyar vezetők politikai célokra használták fel szlovákiai magánlátogatásaikat, “mértéktelenül túlpolitizálták és túlharsogták” a Malina Hedvig-ügyet, és igyekeztek nemzetközi fórumok elé vinni a szlovákiai magyar kisebbség “állítólagos jogsérelmeit”.
A szlovák diplomácia tavalyi teljesítményéről és idén esedékes feladatairól szóló jelentést előzetesen ismertető szlovák kereskedelmi hírügynökség, a SITA kiemeli: a Szlovákia és a Magyarország között tavaly felmerült “konfrontációs elemek és félreértések ellenére a két ország viszonyát legalább valamelyest sikerült pragmatikusabb szintre vinni”.

Az ismertetésből kiderül: a szlovák kormány változatlanul helyteleníti, hogy a magyarországi politikai színtéren nem lelkesedéssel, hanem elmarasztalóan reagáltak a szlovákiai magyarok II. világháború utáni jogfosztását törvényesítő Beneš-dekrétumok megerősítésére, hogy alig néhány héttel a schengeni határrezsim bevezetése előtt Sólyom László államfő és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke magánlátogatást tett Szlovákiában.
Robert Fico kormányfő kioktató módon kiutasítással fenyegette meg a magyar államfőt, Szili Katalint pedig szintén súlyos bírálatokkal illették, amiért részt vett a Beneš-dekrétumok nyomán Magyarországra kitelepített szlovákiai magyarok évfordulós megemlékezéseinek egyik eseményén.

A szlovák külpolitikát értékelő jelentésében a kormány felrója, hogy magyar részről túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítottak a Nyitrán – állítólag magyar beszédéért – bőrfejűek által megtámadott magyar egyetemista ügyének, jóllehet a szlovák hatóságok máig nem a támadókat keresik, hanem a lány ellen folytatnak vizsgálatot. Gyanújuk szerint a bántalmazásáról szóló történetet Malina Hedvig csak kitalálta, s mert ily módon megtévesztette volna a hatóságokat, most ellene folyik a nyomozás, amelynek végkifejleteként akár öt év szabadságvesztést is kaphat a lány.

A jelentés végül megállapítja, hogy “a még fennálló félreértések ellenére megélénkült a politikai párbeszéd”. Ennek fontos elemeként jelöli meg az öt évi szünet után először – 2007 nyarán Pozsonyban – tartott magyar-szlovák kormányfői találkozót, az akkor aláírt “Közös múlt, közös jövő” című együttműködési dokumentumot, valamint azt, hogy folynak a magyar miniszterelnök hivatalos szlovákiai látogatásának előkészületei.

gondola.hu

Kapcsolódó cikkek:

Fico Budapestet hibáztatja − Pozsonyi kormányjelentés a külpolitikáról
Különböző vitás kérdések rontották a szlovák-magyar kapcsolatokat az elmúlt évben 
Pozsony: Magyarország magatartása lovat adott a szélsőségesek alá