A Via Nova ICs ma délben megtartotta sajtótájékoztatóját az MKP székházában, ahol a szerződés megszületéséről és a terveikről beszéltek a szervezet elnökségi tagjai. A szervezet elnöke, Nagy Péter elmondta, a szerződés aláírását hosszú tárgyalások előzték meg, hiszen már 5 évvel ezelőtt kezdeményezték az MKP kongresszusán egy, a párt mellett megalakuló, ifjúsági szervezet létrehozását. A szervezet először Ifjúság Csoport néven az MKP alapszabályában lefektetettek alapján működött, mint a párt szerves része. Azóta a szervezet önálló jogi szubjektummá vált és Via Nova ICs néven működik.
Hodosy Szabolcs, a Via Nova ICS alelnöke szerint, a legnagyobb eredmény az, hogy a szerződést sikerült aláírni, az a tény, hogy ennek alapján az MKP választási listáin befutó helyhez juthatnak fiatalok is, illetve a párt struktúráiba beépülhetnek, az csak a két szerződő félnek előnyös, hiszen a pártnak szüksége van vérfrissítésre, a fiataloknak pedig tapasztalatszerzésre.
Cúth Csaba, a szervezet oktatásért felelős alelnöke elmondta: a szervezet a Beiratkozási programot mindenképpen folytatja, csak kicsit más struktúrával és kora ősztől, hiszen az anyanyelvi oktatás megőrzése az egyik legfontosabb célkitűzése az ICS-nek. Elmondta továbbá azt is, hogy az új oktatási törvény Szlovák Köztársaság Oktatási Minisztériuma által kidolgozott oktatási törvénytervezet nemzetiségeket, elsősorban a felvidéki magyar nemzeti közösséget sújtó pontjai ellen való tiltakozásban az Via Nova ICS szervezetten is részt vesz, hiszen tagja az országos koordinációs tanácsnak, mely a tiltakozó akciók megszervezésében érdekelt.
Bara Zoltán egy készülő országos nyári fesztivál programját mutatta be, illetve annak fontosságát, kiemelve a vajdasági és erdélyi szabadegyetemek széleskörű társadalmi hatását. Bara Zoltán hangsúlyozta, nem az a cél, hogy a mi általunk Tornaljára június első hétvégéjére tervezett nyári fesztivál egy legyen a sorból, hanem az, hogy a kommersz fesztiválok sorából kilógva, egy komoly, előadásokkal és sportolási lehetőségekkel tarkított fesztivált szervezzünk.
Neszméri Tünde az internet adta lehetőségeket dicsérve a szervezet honlapjára hívta fel a figyelmet, ahol a Via Nova ICS-ről szinte minden megtalálható.
FelvidékMa