A Szlovák Nemzeti Párt, Anna Belousovová alelnök szerint, a köztársaságielnök-választáson olyan jelöltet támogat, amely garantálja a nemzetállami érdekek védelmét. „Ilyen Ivan Gašparovič, a jelenlegi államfő is“ – érvelt Anna Belousovová, „de nem Iveta Radičová“.

A nemzetiek alelnöke ugyanakkor értékelte azt is, hogy ami Radičová államfőjelöltségét illeti, legalább ebben az egyben egyetértett az ellenzék.
A szexuális védelem és a reprodukciós egészség nemzeti program Belousovová szerint a jelenlegi formájában a kormánynál nem kap majd zöld utat. Ugyanakkor hozzátette azt is, örül annak, hogy a program ellen az egyházak is felléptek.
A Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke, Pavol Hrušovský szerint a program brutális és masszív kampánya az antikoncepciónak, amely mögött a gyógyszergyártók állnak. Hangsúlyozta továbbá azt is, hogy a gyártók érdeke csakis az üzlet. Ugyanis a program arról szól, hogyan ne foganjon meg a gyermek.
A nemzetiek alelnöke a vitaműsorban azonban nem erősítette meg azt a háttérinformációt, mely szerint a Lisszaboni Szerződés parlamenti elutasítása után  Robert Fico lemondana a kormányzásról. Belousovová szerint vannak még más lehetőségek is, mint például a referendum kiírása.

Sme, Felvidék Ma, sk