Csáky Pál a Markíza televízió Testre szabva politikai vitaműsorában leszögezte, azzal, hogy az MKP megszavazta a Lisszaboni Szerződést, nem a szlovák kormányt támogatta, hanem az európai integrációs folyamatot.
Az MKP-frakció 10-15 sztemszögből nézve döntött arról, hogy miképp szavazzon a Lisszaboni Szerződésről. “Köztük volt az is, hogy úgy akarunk szerepelni a történelemben, mint akik részesei voltak a szerződés szlovákiai ratifikálásának” -mondta Csáky.

Az MKP elnöke szerint Robert Fico miniszterelnök blöffölt, amikor azt mondta, hogy beadta volna lemondását, ha a parlament nem szavazza meg az európai reformszerződést. Fico ezt ugyanis csak a szavazás után mondta a nyilvánosság előtt. “Szlovákiában nincs annyi dinamit, amennyivel ki lehetne lőni Fico alól a miniszterelnöki bársonyszéket” – mondta Csáky.

Csáky Pál vitapartnere, Vladimír Mečiar, a kormánykoalíció részét képező HZDS elnöke volt. Mečiar szerint azért is rendkívül fontos volt a Lisszaboni Szerződés szlovákiai ratifikálása, mert a jövő hónapban döntenek arról, hogy Szlovákiát beveszik-e az eurózónába, és a mostani szavazás egy jó jel Szlovákia európai elkötelezettségét illetően.

A tévévita során a nézőktől érkező “telefonos szimpátia-szavazást” Csáky Pál nyerte.