A szlovákiai sajtó egy része “azt kürtölte világgá”, hogy már a pozsonyi kerületi MKP-elnök is Csáky Pálnak az MKP elnöki tisztségéből való lemondását követeli. Utánanéztünk, mit is mondott Mede Vencel…
Mede a Hospodárske noviny c. lap kérdéseire válaszolt – szlovákul. Arra a kérdésre, hogy Csáky Pálnak vajon fontolóra kellene-e vennie az elnöki tisztségben való maradását, Mede Vencel ezt válaszolta.

A legfontosabb, hogy a párt ne sérüljön. Nem engedhetjük meg, hogy a párt szakadásnak induljon, ahogy további hibákat sem. Minden tagunknak tudatosítania kellene, hogy felelőssége a választópolgárokkal és Szlovákia politikai közegével szemben egyenesen arányos azzal a párttisztséggel, amit betölt. Akkor van gond, ha azt a jelenlegi elnök nem látja. Az alapszabály az ilyen esetekre kínál megoldást: rendkívüli kongresszus összehívását, melynek programján az elnökkel szembeni bizalom, illetve annak hiányának a kifejezése lenne.

Ebből lettek az olyan tudósításcímek, mint pl. “Mede: Csáky mondjon le”. A két kijelentés tartalmának az egybevetését a tisztelt Olvasókra bízzuk.


Szlovákul egyébként így hangzott el a kérdés-felelet?

Mal by zvazit svoje zotrvanie na poste predsedu strany?

Najdôležitejšie je, aby strana neutrpela. Nemôžeme dopustiť delenie strany, a ani kopenie ďalších chýb. Každí náš člen si musi uvedomit, že jeho zodpovednosť je priamo umerná funkcii, ktorú zastáva v strane voči volicom a voči politickému prostrediu Slovenska. Problém nastáva vtedy, ak si to nás súčasný predseda neuvedomuje. Stanovy takúto situáciu riešia. Volá sa to mimoriadny kongres strany s programom vyslovenie dôvery alebo nedôvery predsedovi strany.