Gabriel Palacka volt közlekedésügyi miniszter visszautasította, hogy nevét összefüggésbe hozzák a Dzurinda-kormány idején átadott Branyiszkó-alagúttal kapcsolatos pénzügyi visszaéléssel.

Szerinte arcátlan hazugság, hogy Svájcban külön számlát nyitottak volna a túlszámlázott tenderrel kapcsolatban. Palacka azt állította, hogy nem ismeri Valerián H. gyanúsítottat, aki a Szlovák Útkezelő Vállalat befektetési helyettese volt, és 1999. január negyedikén, Palacka hivatali ideje alatt nevezték ki. Robert Fico ma bejelentette, hogy a politikai felelősség megállapítására külön parlamenti bizottságot állítanak föl, ehhez azonban szükség van az alkotmányerejű törvényre. Pavol Paška házelnök hozzátette, hogy ennek érdekében házbizottsági ülést hívnak össze április 29-re.

A volt közlekedésügyi miniszter elutasítja, hogy  nevét olyan bűncselekménnyel hozzák összefüggésbe, mint a Branisko-alagút. Ez hazugság, állítja. Nyilatkozatában kijelentette, hogy semmi köze sincs ehhez. Azokat az embereket pedig, akik ezzel gyanúsítják, nem is ismeri, nem is találkozott velük soha.

Robert Fico kormányfő szerdai fellépésével kapcsolatban elmondta, hazudik és kitalálta az egészet, aminek nincs is semmi alapja. Korábban is ezt tette. Palacka szerint a nevét Fico azért használta fel, mert ha büntetőeljárás indul az ügyben, akkor összefüggésbe lehet hozni a nevét a legnagyobb ellenzéki párttal.

Pátria, Felvidék Ma, sk