21
A most vitára bocsátott jogszabálytervezet szerzett jogokat venne el a magyar közösségtől, például azzal, hogy növeli a szlovák nyelvi órák számát a magyarok kárára, már kisiskolás korban. Az anyanyelvoktatás ezután plusz teherként nehezedne a felvidéki magyar gyermekekre.
Egyelőre, úgy tűnik, hogy a Magyar Koalíció Pártjának – egyeztetések és politikai gesztusok sorozatának dacára – nem sikerült jobb belátásra bírnia az illetékeseket. A Határok nélkül című közéleti műsor az európai normákkal ellentétes pozsonyi törekvésekről tudósít.
Az Európai Unióban minden állampolgárnak joga saját nemzeti identitását megválasztani. Alapvető emberi jog, hogy a szülők megválaszthassák gyermekük taníttatásának tartalmát. Ezek a jogok különösen lényegesek az európai térségben. A felvidéki Magyar Koalíció Pártja az alapvető európai normák érvényesítéséért küzd Pozsonyban.
Határok nélkül – Haják-Szabó Mária