Csete Őrstől, az Apáczai Közalapítvány irodaigazgatójától a szórványkonferenciával kapcsolatban érkezett hozzászólás szerkesztőségünkbe. „Mindenesetre csak helyeselni lehet, ha a szórvány beszédtéma, ha már másutt nem, legalább a határon túl. Magam is elkövettem ezt – azt a témában (lásd a www.magyariskola.hu oldal vonatkozó részeit, illetve Sólyom László Elnök Úr kérésére tartott előadásom szövegét a Pro Minoritate folyóirat 2007. tavaszi számában). Úgy vélem, azon kevés született magyarországi közé tartozom, akinek nemcsak ködvirágai, hanem operatív gondolatai is vannak a témáról. Ha Isten is megsegít, nemsokára befejezem könyvem készítését az erdélyi szórványfalvak utolsó magyar öregjeiről.”
A konferencián a Határon Túli Magyar Oktatásért Apáczai Közalapítvány felügyelő bizottságának elnöke, Kulcsár Szabó Ernőné szólalt fel, többek közt annak „jogán” is, hogy a konferenciának helyet adó, a szórványosodás megállítását szolgáló intézményt, az Alsóbodoki Magyar Tannyelvű Magán-szakközépiskola létrehozását és működését az Apáczai Közalapítvány hathatósan támogatta.
Pog, Felvidék Ma
21
Előző cikk