A kormány mai döntése értelmében a Szlovák Televízió 91 millió koronás támogatásban részesül. A pénz elsősorban az STV3 nevű sportcsatorna beindítására szolgál majd, amely augusztus 8-án kezdi meg műsorainak sugárzását.

A televízió harmadik csatornájának beindítása állami támogatás nélkül lehetetlen lenne. A tervek szerint a sportcsatorna először műholdon keresztül lesz fogható, majd pedig digitális multiplex segítségével.
Az STV3 az első két évben napi hét órában fog sugározni, majd a harmadik évtől az egész napos műsorszórásra állnak rá. A televízió igazgatója szerint ezzel a most jóváhagyott dotációval ki kell tartaniuk, mert újabb pénzösszeg megítélése már nem várható.

TA3, Felvidék Ma