Pár nappal ezelőtt a Szlovák Statisztikai Hivatal által közzétett közvélemény-kutatás arra engedett következtetni, hogy a Csáky Pál vezette Magyar Koalíció Pártja – megelőzve a Szlovák Nemzeti Pártot – először jutott 11% fölé.

A Median közvélemény-kutató ügynökség legújabb felmérése szerint viszont korántsem ilyen jó a helyzet. Az ő eredményük inkább azt bizonyítja, hogy alaposan megcsappant az MKP szimpatizánsainak a száma, mintegy négy százalékkal. A kérdés csupán az, hogy mi lehet ennek a nagy különbségnek az oka, ha mind a két közvélemény-kutató intézet szinte egyazon időben végezte a felmérést.

A mostani adatok szerint is a Smer-Szociáldemokrácia nyerte volna a parlamenti választást, mégpedig 43,7 százalékkal, ha azt március vagy április folyamán tartották volna. Második helyen 14,7 százalékkal a Szlovák Nemzeti Párt, harmadikon pedig 13 százalékkal a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt végzett volna. Bejutott volna még a parlamentbe 9,2 százalékkal a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom-Néppárt, 8,2 százalékkal a Kereszténydemokrata Mozgalom és 7,5 százalékkal a Magyar Koalíció Pártja.

A Statisztikai Hivatal felmérése szerint viszont – május elseje és kilencedike között 1 097 személyt kérdezett meg politikai preferenciájáról – második lenne a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt 14,2, harmadik a Magyar Koalíció Pártja 11 és fél százalékkal. Negyedik helyen végezne a Szlovák Nemzeti Párt tíz, ötödiken a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom-Néppárt 8 és fél százalékkal. Bejutna még a törvényhozásba a Kereszténydemokrata Mozgalom 7,7 százalékkal. Nem menne el szavazni a megkérdezettek csaknem 20 százaléka, csaknem 16 százalék pedig nem tudta megmondani, kit választana.

A Median közvélemény-kutató ügynökség által megkérdezettek 28,4 százaléka biztosan, 28,3 százaléka nagy valószínűséggel részt vett volna a voksoláson. A felmérés résztvevőinek 25,8 százaléka biztosan, 12,2 százaléka nagy valószínűséggel távol maradt volna az urnáktól. Valamivel 5 százalék felett volt azok aránya, akik nem tudták megmondani, hogy élnének-e szavazati jogukkal.

Ezt az ügynökség 1211 személy megkérdezése alapján állapította meg olyan módszerrel, hogy a voksolás biztos résztvevőinek a véleményét összesítette.

Felvidék Ma, sk