Az MKP Országos Tanácsa nagy valószínűséggel szombaton valahogy kénytelen lesz megoldást találni a Simon Zsolt egykori mezőgazdasági miniszter körül kialakult helyzetre. Annak ellenére, hogy ez a már régóta húzódó ügy nem szerepel a szombati ülés programpontjai között, Simon a SITA hírügynökségnek azt mondta, szeretné, ha az országos tanács foglalkozna a kialakult problémával. Csáky Pál, az MKP elnöke még áprilisban azzal fordult a párt országos etikai bizottságához, hogy vizsgálja meg, vajon Simon Zsolt sajtóban elhangzott és nyilvánosságot kapott kijelentései összhangban vannak-e a párt alapszabályával. Az országos etikai bizottság április 30-án úgy döntött, hogy javasolja Simon pártból történő kizárását. Simon viszont, kérése ellenére, a mai napig nem kapta kézhez a határozatot és annak indoklását.
Simon ugyanakkor figyelmeztetett arra is, hogy az országos etikai bizottságot megelőzően előbb a járási etikai bizottságnak kellett volna az ügyet kivizsgálnia, ebben az esetben pedig a rimaszombatinak, ahol Simon párttagként szerepel. Végül a járási etikai bizottság úgy döntött, hogy Simon nem szegte meg a párt alapszabályait. A döntést azonban még az országos tanácsnak is meg kell vizsgálnia, mert csak azt követően lesz jogerős. A helyzet tehát meglehetősen bonyolult, és ezért szeretné a volt miniszter azt, ha szombaton foglalkoznának a kialakult helyzettel.
SITA, Felvidék Ma
19
Előző cikk