A Kereszténydemokrata Mozgalom mintegy alternatívaként szeretné megjeleníteni jelenlegi pozícióját az ellenzéki pártok soraiban, ugyanakkor tervbe vették azt is, hogy elsősorban a családpolitikára összpontosítanak majd.

De már készülnek az európai parlamenti választásokra is. Ez az eperjesi tanács ülésének az eredménye.

A kereszténydemokraták kritikusan értékelik a kormány működését, amelyet szerintük felelősség terhel a magas élelmiszer- és engeria árak miatt, valamint az autópályák építésének fekezése kapcsán.

A Kereszténydemokrata Mozgalom szeretné tovább mélyíteni együttműködését a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unióval, hogy egy alternatív koalíciót építsenek ki. A másik ellenzéki párttal, a Magyar Koalíció Pártjával azonban nem tervezik az együttműködést. Politológusok szerint ez az álláspont azonban jelentősen gyengíti az ellenzék sorait.

Elutasítják azonban azt a bírálatot, hogy az ellenzéknek nincs saját témája. Ők ugyanis főleg a családpolitikában szeretnének előrelépéseket elérni.

Felvidék Ma