Tettes már van, indíték még nincs! Szlovákiában a rendőrség kihallgat egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő helyezett el robbanóanyagot egy alkotmánybíró házának udvarán.

Elfogták azt a férfit, aki Horváth György alkotmánybíró révkomáromi házának közelében helyezett el több, mint másfél kilogramm robbanóanyagot pénteken. A SME értesülését a rendőrség is megerősítette. A szervezett bűnözés elleni hivatal munkatársai már megkezdték az állítólagos tettes kihallgatását.

A férfi abban az autómosó műhelyben dolgozott, amelynek tulajdonosa Horváth György alkotmánybíró veje. A hét végén még ő volt az első számú gyanúsított, időközben azonban kiderült: sem neki, sem másnak a magyar alkotmánybíró családjából nem volt semmi köze a semtexhez. Az elkövető a robbanóanyaggal akarta bemártani kollégáját, akivel vitája volt, de az ügybe belekeverte az autómosó tulajdonosát, Horváth bíró vejét is. A rendőrség azonban gyorsan kiderítette az igazságot – olvasható a SME internetes oldalán. A rendőrség egyelőre többet nem mond az ügyről.

Horváth György továbbra is úgy gondolja: lejárató kampány folyik ellene, mert nem mondott le. A kormányzó koalíció szerint semmi keresnivalója a taláros testületben, a 90-es években ugyanis jogerősen elítélték. A felfüggesztett büntetés az alkotmánybírói kinevezés idejére azonban elévült.

MR1, Haják-Szabó Mária