Magyar állampolgárságú fiatalokat helyeztek vád alá Szlovákiában. A nyitrai kerületi rendőrkapitányság szerint a 8-10 fős csoport először magyar címerrel, majd pedig horogkeresztes zászlókkal fényképezkedett Észak-Komáromban a hét végén.

A hatóság szerint a fiatalok a Vág torkolatánál, ártéri fák között táboroztak. Ekkor készítették a fotókat is. A rendőrök őrizetbe vették őket, a kihallgatás után azonban elmehettek a kapitányságról. A fiatalok szabadlábon védekezhetnek.

A táborozók nem kértek konzuli segítséget, mondta el a Független Hírügynökségnek a magyar külügyi szóvivő. Szelestey Lajos hozzá tette: így a pozsonyi nagykövetség nem feladata az ügyben eljárni.

velvet