A Magyar Koalíció Pártja létezésének 10 éves jubileuma alkalmából rendezett dunaszerdahelyi ünnepség meglepetésvendége Iveta Radičová köztársaságielnök-jelölt volt, aki learatta azt a sikert, amelyet Bugár Béla elszalasztott.

Pedig ha felülemelkedett volna sértődöttségén, Radičová mellett Bugár Béla lehetett volna a rendezvény legünnepeltebb résztvevője, a szervezők erre minden körülményt biztosítottak számára. Olyan szeretetteljes fogadtatásban részesülhetett volna, amelyben bizonyára régen nem volt – ilyen nagy tömegben – része. “Kiemelt” helyen, Orbán Viktor mellett ült volna, az ünnepségre kiadott újságban és könyvben is egyaránt nagy teret biztosítottak számára, illetve érdemei méltatására – amelyeket senki sem kívánt elvitatni tőle.Csáky Pál beszédében köszönetet mondott neki … Ő azonban úgy döntött, nem akar ünneprontó lenni, hiszen ha megjelenne, valószínűleg nem rejtené véka alá kritikus álláspontját az MKP mai vezetőségével szemben, ezért talán mindenkinek jobb, ha távol marad az ünnepségtől…

Radičová viszont olyan körülmények között érkezett az MKP-ünnepélyre, amikor az MKP és az SDKÚ közötti korábbi jó viszony hűvössé vált, mert a magyar párt megszavazta a Lisszaboni Szerződés szlovákiai ratifikációját. Radičová tudta, ha eljön, az ünnepségen részt vevő politikusoktól is azt fogja hallani, hogy az MKP akkori lépése helyes volt. Ez meg is történt, hiszen az Európai Néppárt frakcióvezetője, Joseph Daul egyértelműen leszögezte, nagyra értékelik az MKP döntését az európai reformszerződés szlovákiai ratifikációjával kapcsolatban, mivel európai érdekeket nem szabad belpolitikai csatározásokkal kockára tenni. Radičová ezt tudta, ahogy azt is, hogy jelenlétét valószínűleg több szlovák politikus bírálja majd, de mégis bátran fellépett a dobogóra, és kijelentette, büszke arra, hogy az MKP támogatását maga mögött tudja a köztársaságielnök-választáson. Kimerte mondani: “teljes szívemből kívánom Önöknek, hogy erősek legyenek!”

Az ehhez hasonlatos lélektani nagyság megnyilvánulása maradt el az MKP volt elnökétől. Indoka, hogy miért maradt távol az ünnepségtől, valójában gyerekes álláspont, mely már azon egyszerű, íratlan “népi szabálynak” is ellent mond, miszerint lakodalom és tor esetében nincs helye a sértődöttségnek, haragnak. Bugár Bélát sokan várták szeretettel, elsősorban nekik okozott csalódást távolmaradásával. Tehát veszített – amennyiben az őt szerető és tisztelő polgároknak okozott csalódás veszteséget jelent a számára.

Radičová viszont győzött, mert miután az MKP Országos Tanácsának legutóbbi ülésén már elbűvölte a párt országos vezetőségét, most még szélesebb körben duplázott –európai mércével mérve is. Olyannyira, hogy szinte valamennyi felszólaló legalább egy rövid rögtönzést eszközölt előre megírt beszédén, hogy kifejezzék tiszteletüket Radičová iránt. Orbán Viktor például Angela Merkellel és Margaret Thatcherrel hozta őt párhuzamba – óriási tapsviharral jutalmazva.

Bugár Béla ismét a csúcson lehetett volna! Jó, erre ő nem vágyik, viszont a szlovákiai magyarság, illetve szimpatizánsainak sokasága bízott benne, és ez talán még számíthatott volna…! Csak annyi nagyvonalúság, és főleg férfias bátorság kellett volna ehhez, mint amennyi megmutatkozott Iveta Radičovában.

O.N. (Felvidék Ma)

Iveta Radičová Bauer Edit EP-képviselőnő, Sárközy Klára MKP-alelnök, Joseph Daul EPP-frakcióvezető és Csáky Pál MKP-elnök között.