Egy nagyobb közösség összetartozásuk jeleként dallammal összekötött szövegeket használnak – ezeket nevezzük himnusznak. A dal 1844-ben keletkezett egy tiltakozó akció során. A pozsonyi evangélikus líceum diákjai Lőcsére mentek, hogy tiltakozzanak a magyar hatóságok Ľudovít Štúrral szembeni eljárása ellen. Szövegét Janko Matúška írta, dallama pedig a szlovák Kopala studienku kezdetű népdalból származik. A dal az 1848/49-es szlovák nemzeti mozgalom során lett népszerű, bár csak 1851-ben publikálták először. 1920-ban az első versszak az akkor megszülető csehszlovák állam himnuszának második része lett (az első rész a mai Kde domov můj kezdetű cseh himnusz volt).

Amikor magyarul is lehetett énekelni

Az 1920-1938 közötti időben hivatalos magyar fordításban is lehetett énekelni, mégpedig rendezvényeken, ünnepségeken. Ez a szöveg a cseh ‘Hol a honom, hol a hazám’ és a szlovák ‘Fenn a Tátra ormán villámok cikáznak’ himnuszokból állt, amelyek ma a két ország himnuszai, egykor pedig együtt alkották a csehszlovák himnuszt. 1993-ban az első két versszak lett a független Szlovákia nemzeti himnusza.

A szlovák szöveg
Nad Tatrou sa blýska, hromy divo bijú,
Nad Tatrou sa blýska, hromy divo bijú,
Zastavme ich bratia, veď sa ony stratia, Slováci ožijú,
Zastavme ich bratia, veď sa ony stratia, Slováci ožijú.
To Slovensko naše posiaľ tvrdo spalo,
To Slovensko naše posiaľ tvrdo spalo,
Ale blesky hromu vzbudzujú ho k tomu, aby sa prebralo,
Ale blesky hromu vzbudzujú ho k tomu, aby sa prebralo.
Už Slovensko vstáva putá si strháva,
Už Slovensko vstáva putá si strháva,
Hej rodina milá, hodina odbila, žije matka Sláva,
Hej rodina milá, hodina odbila, žije matka Sláva.
Ešte jedle rastú na krivánskej strane,
Ešte jedle rastú na krivánskej strane,
Kto jak Slovák cíti, nech sa šable chytí a medzi nás vstane,
Kto jak Slovák cíti, nech sa šable chytí a medzi nás vstane.

Az 1920-1938 közötti szlovák himnusz hivatalos magyar szövege, mely a dallamra íródott

Fenn a Tátra ormán villámok cikáznak,
Fenn a Tátra ormán villámok cikáznak,
Állj meg szlovák testvér, elmúlik a veszély népünk ébredez már.
Állj meg szlovák testvér, elmúlik a veszély népünk ébredez már.

Az első két versszak magyar fordítása

A Tátra fölött villám, vad mennydörgés csattan,
A Tátra fölött villám, vad mennydörgés csattan,
Állj meg testvér elmúlik a veszély, a szlovák újraéled.
Állj meg testvér elmúlik a veszély, a szlovák újraéled.
A mi Szlovákiánk oly sokáig aludt.
A mi Szlovákiánk oly sokáig aludt.
Villámok, dörgések ébresztik fel, hogy felkeljen már.
Villámok, dörgések ébresztik fel, hogy felkeljen már.

zene.sk