Robert Fico kormányfőnek magyarázatot kell adnia arra, hogy az euró-beveztési kampányba miért csak az általa kiválasztott médiákat vonja be. A kormány ugyanis úgy döntött, hogy az euró bevezetéséről csak a televíziós- és rádióadók informálják a lakosságot, a napilapok közül pedig csak a Nový Čas.
A kampányra költött pénzösszeg egy részét ugyanakkor az EU bocsátja a szlovák kormány rendelkezésére, tehát az unió elvárása az, hogy a szlovák állampolgárok minél több információs csatornán keresztül hozzájussanak a szükséges tudnivalókhoz.
Igor Barát euróbevezetési biztos szerint elsősorban a televíziós csatornákon keresztül szeretnék a lakosságot informálni, ezeket követik a fontossági sorendben a rádióadók, és csak ezek után – mintegy kiegészítésképpen – következnek a sajtóorgánumok.
Maga az információs kampány egyébként 160 millió koronába kerül. Ezen összeg felét kapják a tévé- és rádióadók, a napilapok közül pedig a Nový Čas. A többi, országos terjesztésű napilapokat, melyek Fico szerint a legtöbbet bírálják a kormányt, kihagyják az információs kampányból.
Tomás Czwitkovics médiaelemző arra figyelmeztet, hogy ha a kormány sikeres kampányt szeretne, akkor abból nem szabadna kihagynia senkit sem. „Arról van szó, hogy mind a televíziós csatornáknak, mind pedig a Nový Časnak megvan a maga közönsége, de a mértékadó országos napilapoknak úgyszintén” – magyarázza a szakértő, aki szerint az euró-bevezetési kampány minden embert érint.
Pravda, Felvidék Ma