Akár 600 millió euró (139 és fél milliárd forint) segítséget is kaphatnak az Európai Unió halászai, hogy képesek legyenek megküzdeni az emelkedő üzemanyagárakkal – közölte kedden az Európai Bizottság. Az utóbbi hónapokban több európai országban kikötőket és utakat zártak le a halászok és a fuvarozók. Azt próbálták elérni, hogy kormányaik tegyenek valamit a tiltakozók szerint már elviselhetetlenül magas árak csökkentéséért. Az Európai Bizottság közleménye szerint az anyagi segítség a válság miatt hozott rendkívüli intézkedések része. A terv szerint támogatnák azokat a halászokat, akik átmenetileg nem mennek ki a tengerekre, és a kormányoknak is több segély kiosztását engedélyeznék, mint általában. A javaslatot még az Európai Unió halászati minisztereinek is jóvá kell hagynia. Várhatóan még júliusban tanácskoznak majd erről.
A bizottság szerint a halászhajók üzemanyagköltségei 240 százalékkal emelkedtek 2002 óta.

FH