A nagy gazdasági válságok idején mindig sokan indulnak útra egy boldogabb jövő megtalálása reményében. A múlt század elején vagy a második világháború után is sokan hagyták ott a szülőföldjüket, mert úgy érezték, lehetetlen abban a szegénységben megélni, amibe az ország került.
Fogták a batyujukat, majd egy hatalmas óceánt áthajózva megérkeztek az ígéret földjére, ahol a korlátlan lehetőségek kínálata várta őket. Aztán voltak olyanok is, akik úgy gondolták a szocialista rendszer megfojtja őket, nem tudnak kibontakozni, szakmai fejlődésük gátolva van és nem akarnak így élni, ők is elindultak egy másik világ felé, bár akkor ezt még disszidálásnak nevezték. Legutóbb pedig azt tapasztaljuk, hogy az emberek önként is elhagyják a szülőföldjüket. Valakik csak kalandvágyból, mások azért, mert a szomszédban vagy akár egy távolabbi országban sokkal jobb megélhetést tudna biztosítani a családja számára. És elindulnak az úgynevezett Kánaán földje felé. Az itteniek Európa nyugati vagy északi részébe igyekeznek, a közel- és távol-keletiek pedig hozzánk jönnek, mert nekik pedig mi jelentjük az ígéret földjét. Viszont senki sem sejti előre azt, hogy mi mindenről kell lemondani azért, hogy a remélt boldogságot elérje, ha igazán jól tudja magát érezni az ember egy idegen földön.
Ábrahám is fél a szegénységtől. Így indul el a dúsgazdag Egyiptom felé, ahol a bálványimádást sem vetik meg. Csak azért nehogy éhenhaljon. Közben elfeledkezik arról, hogy Isten mit ígért neki: Ígéret földjét, de nem Egyiptomban és sok utódot, de nem egy idegen asszonytól. Sajnos, mi magunk is gyakran esünk abba a hibába, amibe Ábrahám is. Amikor kilátástalannak látjuk a sorsunkat, akkor úgy érezzük a legjobb, ha átvesszük az irányítást, kiszakítva ezzel magunkat Isten oltalmazó, gondoskodó kezéből.
Érdemes elgondolkodnunk azon, hogy melyik útat érdemesebb végigjárni. Kiss Miklós örösi segédlelkész Ábrahám Egyiptomi tartózkodásának mai üzenetében erre próbál megoldást adni.
1Móz 12,10-20
Ábrahám EgyiptombanEgyszer éhínség támadt azon a földön. Ekkor lement Abrám Egyiptomba, hogy ott tartózkodjék, mert súlyos éhínség volt azon a földön. Amikor már közel járt Egyiptomhoz, ezt mondta feleségének, Szárajnak: Nézd csak! Tudom, hogy szép arcú asszony vagy. Ha meglátnak az egyiptomiak, azt mondják majd: Ez a felesége! És engem megölnek, téged pedig életben hagynak. Mondd, hogy a húgom vagy, hogy jó sorom legyen a te réveden, és életben maradjak általad. Így is történt. Amikor Abrám Egyiptomba érkezett, az egyiptomiak látták, hogy nagyon szép az asszony. A fáraó főemberei is meglátták őt, dicsérték a fáraónak, és elvitték az asszonyt a fáraó házába. Abrámnak pedig jó sora lett az asszony révén: lettek neki juhai, marhái és szamarai, szolgái és szolgálói, nőstény szamarai és tevéi. De nagy csapásokkal sújtotta az Úr a fáraót és házát Abrám felesége, Száraj miatt. Hívatta azért a fáraó Abrámot, és ezt mondta: Mit tettél velem? Miért nem mondtad meg nekem, hogy a feleséged? Miért mondtad, hogy a húgod? Csak ezért vettem feleségül. Most aztán itt a feleséged, fogd, és menj! Embereket is rendelt mellé a fáraó, és azok kivezették őt, feleségét és mindenét, amije csak volt.
Kedves Testvéreim az Úr Jézus által!
Újra és újra csak csodálkozom azon, mennyire nagyszerű könyv ez a Biblia! Mert nem egy mesekönyv, ahol az erős és tökéletes hős legyőzi a gonosz ellenséget, és az övé a királykisasszony meg a fele királyság, hanem őszintén beszél Isten kiválasztott embereiről. Úgy, ahogy vannak: visszaeső bűnösként, sokadszor vétkező, az Úr előtt számtalanszor térdre hulló, bűnei miatt bánkódó, de mindig Isten kegyelmében lévő szolgákról. Pontosan így kerül elénk Abrám is, vagy ahogy jobban ismerjük: Ábrahám is. Nem azért, hogy mentségünkre legyen, nem azért, hogy vétkezve legyen mire és kire hivatkoznunk, hanem azért, hogy tanuljunk az ő esetéből, és elkerüljük azt a fölösleges szenvedést, amit szegény Ábrahámnak át kellet élnie – mert engedetlen volt Urával szemben.
De még mielőtt bárki is elítélné Ábrahámot: ő Isten elhívásának engedelmeskedve hagyta ott szülővárosát, biztonságát, exisztenciáját, az addigi megszokott életét, hogy arra a földre menjen, amit az Úr elkészített neki, s általa a kiválasztott népnek. Nem lehetett könnyű mindent otthagyni, s feleségével útra kelni egy olyan helyre, amiről nem sokat tudtak. Ők mégis megtették ezt a lépést. Isten áldásával és ígéretével. Valószínűleg nem számított arra, hogy Isten éhínséggel „áldja meg” őket. Mert az ember számára az Isten áldása, amikor jól érzi magát, jól megy a szekér és nincs mitől tartania. Csak éppen arról feledkezünk meg, hogy minden Istentől van. Akkor is az Ő kezében vagyunk, amikor nincs minden rendben. Az az Isten, aki megteremtett, akkor is velünk van, amikor azt hisszük, egyedül maradtunk. A próba Isten próbája. Talán azért, hogy megerősödjünk, vagy hogy még jobban odafigyeljünk Rá és még inkább Rábízzuk az egész életünket, és még sorolhatnám; a lényeg az, hogy Ő nekünk a legjobbat akarja, és mindig azt adja, amire szükségünk van.
Ha emberi szemmel nézzük Ábrahám viselkedését, teljesen érthető, amit tett: Kánaán földjéről, ahol szárazság és éhínség volt, elmenekült, és a gazdag Egyiptom felé vette az irányt. A felé az Egyiptom felé, amely a Bibliában az istentelenség, a bűn és az engedetlenség szimbóluma. Két ellentétes hely: az Isten által rendelt Kánaán (ahol éhínség van), és az engedetlen Egyiptom (ahol gazdagság, jólét van, s könnyű a megélhetés). A világ azt mondja: válaszd a könnyebb megélhetést! Keresd azt a helyet, ahol mindened meglehet. Ahol nem gond a ház, az autó, a jól fizető állás; mindent megengedhetsz magadnak, még spórolhatsz is, hogy ha talán egyszer hazatérsz, legyen miből élned. Ezért van az, hogy alig fejezi be a középiskolát az ember, máris keresi a külföldi munkalehetőséget, mert ott JOBB. Ha az Úr azt akarta volna, hogy Németországban, Angliában vagy bármelyik másik nyugati országban éljek, valószínűleg oda teremtett volna. De Ő úgy látta jónak, hogy itt éljek a Felvidéken határon túli magyarként, itt fogadjam el az Úr Jézust, és itt szolgáljak neki akkor is, ha máshol könnyebb lenne.
Ha azt akarta volna, hogy Ábrahám és utódai Egyiptomban telepedjenek le, akkor úgy is lett volna. De Ő mást akart. Azt akarta, hogy Ábrahám megtanuljon engedelmeskedni – akkor is, ha minden látszat ellene szól. És Ábrahám itt bukott el! Nem megtagadta Isten ígéretét, csak nem hitte, hogy most is igaz. Nem tagadta meg Istent, csak nem hitte el, hogy tényleg úgy lesz, ahogy megígérte. Megijedt, elkezdett félni az éhségtől, félthette a feleségét is, és jobbnak látta elmenni egy olyan helyre, ahol nem lesznek megélhetési gondjaik. Így kerültek – Isten akarata ellenére – Egyiptomba. Megszakadt a kapcsolata Istenével, lelépett arról az útról, melyet Teremtője jelölt ki neki, és mindez nem elég: hogy mentse életét, újabb ötlete támadt: bemesélni a fáraónak, hogy a szép, fiatalos Sára nem a felesége, hanem a húga; ami félig igaz volt, de aminek az egyik fele igazság, annak a másik fele hazugság. Az ördög sosem az egész lelkünket kéri. Mindig csak egy kicsit. Mindig csak egy kevésre szed rá, de testvéreim: A fél hazugság is hazugság! A kis bűn is bűn, és annak is ugyanúgy megvannak a következményei! Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka azonban az örök élet Jézus Krisztusban, a mi Urunkban. (Róm 6,23)
Nekünk nem kis bűneink vannak, nem is közepesek; egyszerűen bűneink vannak, melyeknek a következménye Jézus Krisztus nélkül az örök kárhozat. Csak az Úr Isten kegyelméből, Jézus Krisztus kereszthalálának és feltámadásának következtében lehet örök életünk a mennyben!
Egyszer egy nem hívő ismerősöm megkérdezte, hogy tetszik a lelkészi szolgálat. Mondtam neki, hogy Istennek hála, minden rendben van. Mire ő: Ha megéri, akkor minden rendben. Megpróbáltam elmagyarázni, hogy ez a szolgálat nem az anyagiakról szól, mire ő azzal zárta le a beszélgetést, hogy jó, jó, te egy kicsit másképp látod ezt az egészet.
Ez a világi hozzáállás: ha neked megéri, akkor minden rendben. Akkor csináld, hadd „dőljön a lé”, ahogy manapság mondani szokás. De minden, amit itt a földön gyűjtögetünk, kár és szemét. Nem vihetjük magunkkal; ha meghalunk, és odakerülünk Isten elé, hogy megítéljen bennünket, akkor nem fog számítani, mennyi pénzem volt, mennyi befolyásos embert ismertem, mennyi kapcsolatom volt. Egyedül az fog számítani, hogy személyes Megváltóm-e az Úr Jézus?! Amikor Isten végignézi bűnös életemet, tudom-e majd hittel, meggyőződéssel mondani, hogy Atyám, vétkeztem, de az Úr Jézus elhordozta az én bűneim büntetését, hogy örök életem legyen Nálad…
Utolsó üzenetként álljon előttünk a hitetlen fáraó személye! Aki gondolkodó ember lévén, elkezdte keresni az okát annak, hogy miért éri a házát ennyi csapás. És Isten megmutatta neki. Amit nem tudott elmondani a kiválasztott Ábrahámnak, elmondta a pogány fáraónak. Micsoda szégyen, mikor a világ embere számon kéri a hívő emberen az ő viselkedését! Micsoda szégyen, amikor a hitetlen barát, padtárs, szomszéd vagy munkatárs által mondja el az Úr, amit nekünk nem tudott: mert letértünk arról az útról, amelyre Ő hívott el!
Óvjon meg bennünket az Isten mindettől a szenvedéstől és szégyentől, amibe Ábrahám sodorta saját magát. Kövessük az Úr Jézust minden nap, ne szakítsuk meg vele a közösségünket soha; Ő az örök üdvösség felé vezet. Ámen
Felvidék Ma, sk
