A Szlovák Statisztikai Hivatal augusztus elejétől 169 leggyakrabban vásárolt termék és igénybe vett szolgáltatás árváltozását kezdte figyelemmel kísérni az euróbevezetéssel összefüggésben. Az árakat minden tizedik nap figyelik meg, eközben ellenőrzéseket is végeznek, mégpedig a jövő év júniusi hónapjának végéig. A cél elsősorban a fogyasztói árak változásának figyelemmel kísérése mind koronában, mind pedig euróban, miközben a statisztikai hivatal rendszeres jelentésben teszi közzé a monitorvizsgálat eredményeit. A megfigyelés továbbá egyik eszköze kíván lenni az árak indokolatlan mértékű emelkedése megakadályozásának a január elsejét követő időszakban.
A fogyasztói árakat a hivatal az ország egész területén ellenőrzi majd, mégpedig az általa kiválasztott azon üzletekben és kereskedelmi egységekben, ahol az emberek többsége a vásárlásait szokta intézni.

SITA, Felvidék Ma