A Komárom-Esztergom megyei Környe községben idén második alkalommal rendezték meg a Remény-napot, ezúttal az „Imádkozzunk nemzetünkért és ifjúságunkért” mottó jegyében.
2007-ben, az első rendezvényen, a kitelepítések, deportálások évfordulóján inkább a múltba tekintés, az emlékezés dominált, hiszen a községben sok olyan lakos él – illetve némelyiküknek már csak a leszármazottja -, akiket éppen a mi tájainkról, a Csallóközből telepítettek át oda a második világháborút követően, az onnan elűzött svábok helyére. Környe ma is vegyes község, békében élnek együtt magyarok, svábok, katolikusok, reformátusok… Éppen a felvidéki gyökerek, rokoni kapcsolatok miatt döntöttek úgy a szervezők, hogy a hagyományossá váló Remény-napra meghívják a Remény szerkesztőségét is, amely nevében és tartalmában jól kapcsolódik szándékukhoz, kifejezi azt, hogy az itt lakók minden megpróbáltatás ellenére sem adják fel a reményt, hitben és szeretetben próbálják élni mindennapjaikat.
Az augusztus 9-én megtartott Remény-nap ökumenikus istentisztelettel kezdődött a református templomban. Ezt megelőzően a vendégek megtekinthették az új tájházat, amelyre méltán büszkék a helyiek. Az ünnepi megnyitó után a Háromkirályok-plébániatemplomban az érdeklődők Szabó István pánsípművész előadását hallgatták meg. A Remény-nap délelőtti programja ünnepi szentmisével zárult, melynek főcelebránsa és szónoka a Remény főszerkesztője, Herdics György c. apát volt. A mise elején a nap védnöke, Száraz László vértesi esperes köszöntötte a híveket.
A szentmise szónoka a prédikációban a mindannyiunk vállát nyomó keresztről beszélt, párhuzamot vonva a nap szentje, Edith Stein életútja, áldozata és az itt élők sorsa, szenvedései, küzdelmei között.
A szentmisén Bedy Sándor helyi plébános külön áldásban részesítette Prekop Györgyöt és feleségét, a szőgyéni származású Kurcz Ilonát, akik 57 éve kötötték össze életüket. A mise végén többen kis ajándékot vehettek át, elismerésül az egyházközségben végzett tevékenységükért.
A tavalyi környei Remény-naphoz a szomszédos Várgesztes és Vértessomló is csatlakozott, idén további községek, nevezetesen Kecskéd és Oroszlány is bekapcsolódott a rendezvénybe. Kecskéden a Fellner Jakab által tervezett barokk templomban köszöntötték a vendégeket, ismertetve a templom történetét.
Különleges élmény várt még a Remény-nap résztvevőire: az Oroszlány melletti Majkon először a fák közt meghúzódó kápolnában imádkoztak közösen, majd megtekintették a kamalduli szerzeteseknek az Esterházy-kastély mellett található egykori házait, celláit. A templom romja előtt kulturális műsor zárta a nap programját.
Mint a szervezők elmondták, a környei Remény-nap már hagyománnyá vált, tehát lesz folytatása.
Felvidék Ma, remeny.sk/Bertha Éva