Ján Mikolaj (SNS) oktatásügyi miniszter szeretné betartani a pedagógusok bérének emelésére vonatkozó korábbi ígéretét. Ez alapján az új iskolaévtől a tanítók és a tanárok bére legalább 8 százalékkal emelkedne, de a konkrét emelés mértéke az adott pedagógus eddigi tevékenységétől is függne. „Az egységes és egyforma bérezésről az individuális bérezésre szeretnénk áttérni, mely a pedagógusi eredményeket is figyelembe venné” – mondta el Mikolaj, aki szerint a tervbe vett törvény a pedagógusi jogviszonyban állók bérproblematikáját hivatott majd megoldani. A készülő törvényben a minisztérium négy karrierfokozatot különböztetne meg, és így a pedagógusok bére nem lenne egységes. A törvény egyúttal a pedagógusok társadalmi szerepét is növelni szeretné.
TASR, Felvidék Ma
53
Előző cikk