A magyar-szlovák vízmegosztás 11 éve nem haladt előre. A Duna vízmennyiségének 80 százalékát most is a szlovákok használják. Tárgyalások kezdődnek ma Komáromban a bősi vízi erőműről – írja a Népszabadság.

A magyar és szlovák felek a hamarosan induló stratégiai vizsgálatokról írnak alá megállapodást. A vizsgálatok a környezeti károk mérséklését, illetve hajóutak biztosítását megalapozó műszaki beavatkozáshoz kellenek.

A bősi erőműt érintő magyar-szlovák vitában az 1997-es hágai Nemzetközi Bírósági ítélet óta nem történt előrelépés. A főbb pontokban, például vízmegosztás, károk rendezése, nem közeledett a felek álláspontja. A bírósági végzés szerint a felek vállalják, hogy végső megegyezésig átmeneti vízgazdálkodási rendszert hoznak létre, erre azonban máig nem került sor.

A per alatt nemzetközi szakértői csoport vizsgálta a régi Duna vízigényét. Megállapításuk szerint a folyó mindenkori vízmennyisége 40 százalékának kell a régi mederbe kerülnie, a szlovákok azonban csak a vízhozam 20 százalékát juttatják oda.

Kovács György, a bős-nagymarosi tárcaközi bizottság titkára elmondta, a magyar károkat és elmaradt hasznot számon tartják, hogy a végleges megállapodás előtt érvényesítsék őket.

hirado.hu/Népszabadság