Bósza János megkapta a Legfelsőbb Bíróság döntését a Nomos Regionalizmus polgári társulás ügyében. Nem fogadták el a fellebbezését, azaz, véglegesen megszüntették a társulást. Bósza János minderről honlapján a következőképpen tájékoztat:

“Azzal az indoklással, hogy nem a kezdeményező bizottság nevében adtam be, hanem a saját nevemben, de én a kezdeményező bizottság tagja vagyok, mindez benne van a NoRe alapszabályában. Arra hivatkoztak, hogy az sem számít, hogy én, Bósza János hivatalosan a kezdeményező bizottság tagja vagyok.

Ez egy polgári társulás, nekem mint polgárnak küldték a belügyminisztériumi döntést is, hogy a NoRe létrejött, ott volt a nevem is, az én lakcímem, ami azonos a NoRe címével. A postás sem kérte tőlem a pecsétet, sem az igazolást, hogy tényleg én vagyok a kezdeményező bizottság tagja, ő a polgárnak, Bósza Jánosnak adta oda a leveleket. Ebben az esetben elégséges a polgári rang, mindenfajta további titulosok nélkül. Én mint polgár vagyok a kezdeményező bizottság tagja, nem pedig egy elvont fogalom, egy bizottság virtuális része. A fellebezést a kezdeményező bizottság megbízott tagjaként az ügyek intézésével, az alapszabály szerint, így adtam be. Fellebezés tárgyából kifolyólag egyenes ágon következik, ki és mi vagyok ebben az ügyben. Akkor lenne jogellenes, ha más név szerepelne benne, mint az én nevem. Az már jogellenes lenne.
Egyébként az alapszabályban az van, hogy Bósza János, szül….,szül.sz.: , állandó lakhely.: …,Komárno, az, aki a meg van bízva a kezdeményező bizottság nevében eljárni.

Nem kértek semmiféle kiegészítő dokumentumot, hanem helyettünk, nélkülünk eldöntötték, hogy a saját nevemben cselekszek, ami nem igaz. Ha szerintük procedurális hibák vannak egy beadványban, arra figyelmeztetniük kellett volna 30 napon belül, már 7 hónap telt el a fellebbezés elküldésétől számítva.

Az ENSZ alapokmámyában és az SZK alkotmányában is benne van, mindenkinek joga van a demokratikus, törvényes bírósági eljárásra. Tőlünk ez a jogot megtagadták, mert rólunk, nélkülünk döntöttek. Minimálisan, vagy írásban, vagy tanúként meghallgatva meg kellett volna kérdezni, hogy kinek a nevében cselekszem, mert e nélkül nem állíthatják egyértelműleg, hogy a saját nevemben, nem pedig a kezdeményező bizottság nevében cselekedtem. Ráadásul, bizonyítható, hogy megsértették a polgárügyi perekre vonatkozó előírásokat, mert egyáltalán nem figyelmeztettek engemet arra, fel sem kértek, hogy az ő szerintük meglévő hiányosságot elhárítsam. Megjegyzem, semmiféle hiányosság nem volt, mert én az alapszabály szerint mint polgári személy léphettem fel, minden ügyben ami a Nomost érintette.

Ki kell jelentem, konspirációs perről van már szó, ki kell jelentenem, Szlovákia nem jogállam, hanem államdiktatúra uralkodik Szlovákiában, állam a polgár ellen, állam a saját alkotmánya ellen.
Tiltakozom és nem fogadom el a LB döntését, tiltakozom, mert megsértik a polgár alkotmányos jogait, tiltakozom, mert egy ún.jogállamban ilyen nem történhet meg. ” – írta Bósza János