Ján Mikolaj egy mai sajtóértekezleten kijelentette, hogy szó sem lehet a szlovák földrajzi nevekkel megjelent honismereti tankönyv bevonásáról.

Az oktatásügyi miniszter Szigeti Lászlónak, a Magyar Koalíció Pártja parlamenti képviselőjének szavaira reagált. A magyar párt oktatási kérdéseket felügyelő alelnöke határozott tiltakozásának adott hangot a tankönyv megjelenése miatt, és annak bevonását követelte. Szigeti szerint az eset a szlovákiai magyaroknak beígért status quo durva megsértése. A magyar párt politikusa jelezte, hogy szükség esetén az MKP a nemzetközi politikai fórumokig is kész elmenni. Hozzátette, hogy a polgári engedetlenség intézményének alkalmazását is mérlegelik.

Az oktatási miniszter azonban nem gondolja azt, hogy a honismereti tankönyv problémát jelentene. “Kitartunk a törvények betartása mellett, s abban világosan meg van fogalmazva, hogy a földrajzi neveket eredeti elnevezésükben kell feltüntetni, tehát államnyelven kell azokat írni, és ez érvényes a tankönyvekre is. A kiadóknak lehetőséget adtunk arra, hogy a szlovák megnevezés után zárójelben tüntetessék fel magyar nyelven is annak megfelelőjét. A tankönyvkiadóknak megadtuk tehát ezt a lehetőséget, de hogy éltek-e ezzel vagy sem, az már rajtuk múlott” – nyilatkozta Szigeti felháborodására Ján Mikolaj tárcavezető.

Felvidék Ma, Pátria, sk