Szlovákiában továbbra sem kell senkinek bizonyítania vagyona eredetét. Az erről szóló döntést az alkotmánybíróság elnöke Iveta Macejková jelentette be.

Tehát az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek ítélete meg a még 2005-ben, tehát az előző kormány ideje alatt 114 szavazattal jóváhagyott alkotmánytörvényt. Csak emlékeztetőül: a három évvel ezelötti jogszabály akkor egy hosszú idö óta tartó folyamatot zárt le, hiszen évekig több próbálkozás is volt, hogy megszülessen ez a törvény, elfogadásra azonban csak akkor került, amikor az akkori kormánykoalíciós Daniel Lipšic és a még ellenzéki Robert Fico közös javaslatot terjesztett a parlament elé. Ellenzői azonban már akkor is voltak mindkét politikai térfélen, így az alkotmánybíróságra is két beadvány érkezett, az egyikeket az akkori A.N.O képviselöje Ján Drgonec, míg a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom-Néppártét Katarína Tóthová jegyezte. A taláros testület döntésre tehát három évet kellett várni. A döntés azonban megszülett, alkotmányellenes a jogszabály, mert visszamenöleges hatályú, de elfogadhatatlan amiatt is, mert a bizonyítás feladatát a vagyon eredetéről a megvádoltra rója. A törvény egyébként úgy fogalmazott, hogy bárki ellen – akár névtelen bejelentés alapján is eljárás kezdeményezthető, ha vagyona meghaladja a minimálbér ezerszeresét, és ha a vagyona tisztaságát nem tudja bizonyítani, akkor az az államra száll.
„Örülök, hogy a bíróság alkotmányellenesnek találta a jogszabályt”, – ezekkel a szavakkal fogadta a döntést Katarína Tóthová. A HZDS képviselöje azonban az elől nem zárkózott el, hogy új törvény szülessen ez ügyben, ám annak összhangban kell lennie az alkotmánnyal. Hogy a kérdés ismét a parlament elé kerül, az már most biztos, hiszen Daniel Lipšic a döntést követően rögtön bejelentette, hogy új jogszabályt dolgoz ki, és azt rövid idön belül a parlament elé terjeszti. Lipšic ismét széleskörű vitát szeretne kezdeményezni ez ügyben, hiszen jelezte, nemcsak az ellenzéki pártokkal, de a kormánykoalícióval is tágyalni akar a jogszabályról. „Majd meglátjuk, hogy Robert Ficoék korábbi szavaikat mennyire gondolták komolyan” – fogalmazott a Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke. De hogy lehet-e széleskörű konszerzus ez ügyben, az még kérdéses, a Smer szóvivöje Katarína Klízanová Rysová ugyanis a döntés kapcsán úgy fogalmazott: „Ez ugyan a párt számára fontos téma, de a jelen helyzetben nem marad más lehetősége, minthogy tiszteletben tartsa a bíróság döntését. Bonyolítja a helyzetet, hogy a parlament elött van egy hasonló javaslat Palkoék műhelyéböl, és a Szlovákiai Konzervatív Demokraták elnöke máris jelezte, a jövő héten kezdödő parlamenti ülésen kezdeményezik ennek napirendre tűzését. Az Alkotmánybíróság döntését Pavol Paška házelnök nem kívánta kommentálni, mindössze tudomásul vette azt. Viszont máris alkotmányos problémának nevezte, hogy a döntés ellenére, Palkoék a parlamentben újra megakarják nyitni ezt a kérdést, és mint fogalmazott, ő megpróbálja ezt megakadályozni. A vagyon eredetéről szóló jogszabály története tehát folytatódik.
S a folytatásra pedig nem is kellett sokáig várni, mert másnap Robert Fico kormányfő azonnal levelet írt az Alkotmánybíróság elnökének, Iveta Macejkovának, mivel az Alkotmánybíróság szerdán úgy döntött, hogy a vagyon eredetéről 2005-ben elfogadott törvény alkotmányellenes.
A miniszterelnök a levélben arra kérte az Alkotmánybíróságot, hogy a lehető legrövidebb időn belül foglaljon állást a vagyon eredetére vonatkozó új törvények beterjesztésével és elfogadásával kapcsolatban. A miniszterelnök különösen fontosnak tartja a taláros testület álláspontját arra vonatkozóan, hogy beterjeszthető-e a parlamentbe egy, a most elutasított törvénnyel azonos tartalmú alkotmánytörvény.
Felvidék Ma, Pátria, m, sk