A Magyar Koalíció Pártja egyelőre arra vár, hogy milyen konkrét lépéseket tesz a kormány és a Főügyészség az elmúlt napokban nagy felháborodást kiváltott magyarellenes videoklippel kapcsolatban, ami az interneten volt látható. A párt a videoklipet „szélsőségesen veszélyes” megnyilvánulásnak tartja.

Az ominózus dalban, ahogy arról már egy korábbi hírünkben részletesen beszámoltunk, Malina Hedvig és MKP-s politikusok megölésére biztat egy ismeretlen személy. A rendőrség első lépésként, amint arról szóvivőjén keresztül tájékoztatott, nem a dalt éneklő személy kilétét szeretné megállapítani, hanem azt, hogy valóban bűncselekmény történt-e.
Bugár Béla volt MKP-elnök szerint nem vizsgálódni kell, hanem azonnal cselekedni, mert már a bűncselekményre való felbujtás is abba a kategóriába tartozik, melynél a rendőrségnek lépnie kell. Csáky Pál jelenlegi pártelnök is azon a véleményen van, hogy az ügyészségnek és a rendőrségnek haladéktalanul lépnie, majd pedig büntetnie kell, mert félő, hogy esetleg valami szörnyű dolog következik be. „Ez a videoklip nagyon nem tetszik nekem és nem örülök annak, hogy mint védő abba a helyzetbe kerültem, hogy én is ott vagyok azok között, akiket meg kellene ölni” – mondta el az eset kapcsán Roman Kvasnica, a lány védőügyvédje.
A SME napilap mai száma azt az információt közölte, hogy a videoklipet már vizsgálja a rendőrség. „Hogy valóban bűncselekmény történt-e, azt majd csak a vizsgálat után fogjuk tudni” – mondta el a napilap cikkírójának Andrea Polačiková a rendőrség vezetőségének képviseletében. „A videoklip megtekintése után valamennyi politikusnak Szlovákiában el kellene gondolkodnia azon, hogy hová vezet a magyarellenes politikai propaganda terjesztése” – szögezi le a SME.
Felvidék Ma