Soha még ilyen hosszú és drága az aratás nem volt, mint idén – és mindez a rossz, esős időjárásnak köszönhető – hangzott a miniszteri értékelés. Az is példanélküli, hogy szeptember közepén még mindig legalább 500-600 hektáron kint van a termés.

A túl sok eső miatt a termés minősége is elmarad a korábbi évektúl. Számítások szerint a gyengébb minőség miatt 800 – 900 millió koronára tehetú a kár – mondta Stanislav Becik tárcavezetú, hozzátéve azonban azt is, hogy akár a repcét vagy a gabonagféléket vesszük figyelembe – ugyan szinte mindenből több termett mint tavaly, de a korábbi évekhez viszonyítva elmarad a terméshozam, az élelmiszeripar szükségleteit azonban a betakarított mennyiség így is fedezi. Az aratás során gondott okozott az is, hogy az agráriumban legalább 100 kombájn hiányzik – bár e téren Becik miniszter bizakodó, hogy az uniós támogatásoknak köszönhetően a hazai aratógéppark bővül majd. Ahogy tehát már elhangzott, rosszabb az idei gabona minősége, mégha átlagosan 20 százalékkal több is a termett, mint az elmúlt években. A minúség miatti bevételkiesés miatt azonban a gazdák nem számíthatnak kárpótlásra, hiszen támogatást kapnak a föld és a termés után is. A miniszter szerint egyébként a gazdáknak meg kellene találni azokat a formákat, hogy versenyképesek maradjanak és nemcsak a hazai, de az európai piacon is. A miniszter ezt konkretizálta is, amikor arra figyelmeztett, hogy megbomlott az állattenyésztés és a növénytermesztés között az egyensúly. Szlovákiában évente átlagban 56 kilogramm húst fogyasztunk, ennek nagyrésze – mintegy 33 kiló sertéshús. Ugyanakkor a szükségletek felét sem látja el a hazai agrárium. A tárcavezető tehát azt várná el a gazdáktól, hogy ahol erre adott az infrastuktúra –ott működtessenek farmokat is. Ezzel az olcsóbb gabonaárak miatti bevételkiesést is pótolhatnák. Tavaly egyébként 8 ezer korona körül volt a gabona tonnánkénti ára, idén ez már most 5000 korona alatt van. Vagyis, 30-40 százalékkal csökkent az ára. A termelúk tehát olcsóbban adják a gabonát, ezek után elvárható, hogy az élelmiszerárak is csökkenjenek. És – mint kiderült – ez az elvárása a tárcavezetönek is, Stanislav Becik azonban nem konkretizálta, hogy például a pékáru mennyivel lehet majd olcsóbb, arra azonban ígéretet tett, hogy erre nyomatékkal felhívja majd nemcsak a közvélemény, de a pékek illetve élelemiszergyártók és az üzlethálózatok figyelmét is.

Felvidék Ma, Pátria, m