Stratégiai befektetési és finanszírozási lehetőségek felkutatására a SkyEurope, az egyik vezető, elsősorban szlovák érdekeltségű fapados légitársaság megbízta a NM Rothschild pénzügyi tanácsadó céget. Gyakorlatilag eladás előtt áll a SkyEurope, s hogy a télen is repülhessenek a gépei, legkevesebb 20-30 millió eurót kell valahonnan szereznie – írja az MTI-eco. A társaság csütörtökön már fel is vett 10 millió eurós – értesülések szerint jelzálogalapú – hitelt a York Global Finance nevű pénzalaptól.

Az egykor a magyar, de jelenleg már csak osztrák, cseh és szlovák fővárosból tevékenykedő légitársaságnak 30 százalékban a nevezett pénzalap a tulajdonosa. A hitelt a folyó működés és a majdani téli pénzigények fedezése céljából vette fel.

A légitársaság vezérigazgatója közölte, hogy jövőre a társaság profitot is kigazdálkodhat. Hat éve üzemel a cég, eddig nyereséget nem termelt. Összesen 15 repülővel dolgozik, mintegy negyven európai várost szolgál ki.

Nyereségességének azonban feltétele az olajár jelentősebb csökkenése. A fapados légitársaságokat különösen sújtja a drága üzemanyag. Az ágazat egyik vezető vállalkozása, az ír Ryanair vezetője a minap azt mondta: 140 dolláros olajár mellett a legkedvezőbb esetben is csak elkerülik a veszteséget, ami 60 millió euró is lehet rosszabb esetben. Ha az idén marad a 100 dollár körüli olajár, akkor lesz nyereségük – mondta a Ryanair vezetője.

napi.hu