Robert Fico ezúttal nem hagyott kétséget afelől, hogy Ján Slota (és vele a pozsonyi kormánystabilitás) összehasonlíthatatlanul fontosabb a számára, mint Gyurcsány Ferenc (és általában a magyar-szlovák viszony). Ez talán még érthető. Az a brutalitás azonban, ahogyan ezt nyilvánvalóvá tette, már nem. A brüsszeli Fico-Gyurcsány-találkozótól persze eleve nem lehetett sokat várni – ezt hiánytalanul meg is kaptuk. De az mélyütés volt, hogy Fico – látható élvezettel – a tárgyalási kudarcra utóbb még rá is tett néhány lapáttal. Ezzel aztán sikerült a kudarcérzést csömörré fokoznia, legalábbis Magyarországon. Ugyanis a tegnapi Fico-Slota közös fellépést követően nem lehet mást gondolni, mint hogy a szlovák kormánykoalíció két alapembere pontosan ezt akarta elérni. Akciójuk sikeres volt, most örülhetnek. Összehangoltan, előre megfontolt szándékkal sérteni akartak, és éppen a brüsszeli alkalmat találták megfelelőnek annak világossá tételéhez, hogy Slota nem magánszorgalomból, borközi állapotban enged meg magának sorozatosan magyarellenes szúrásokat, hanem Fico jóváhagyásával. Mert mi mást gondolhat az ember, ha abban a pillanatban, amikor a pozsonyi kabinet feje a belga fővárosban a magyar-szlovák kapcsolatépítésről papol, jobbkeze lepapagájozza az “ocsmány” turulmadarat. Másnap pedig – Slota mellett ülve – megvédi koalíciós társát. És kedvesen mosolyog, amikor a nemzeti párt elnöke az ő jelenlétében objektív valóságnak mondja, hogy a magyar külügyminiszter tényleg nem több “egy kócos asszonynál”.
Nevetséges? Már jó ideje nem az. Inkább kifejezetten szánalmas és kiábrándító mindaz, ami a magyar-szlovák viszony csúcsain évek óta történik. Oda jutottunk, hogy teljes bizonyossággal ki lehet mondani: semmi remény rá, hogy rövidebb távon (de inkább a Fico-éra hátralévő részében) érdemi változás legyen kormányközi kapcsolatainkban. A viszony tartós jegelésére berendezkedő Pozsony most például azt az ürügyet hozza fel, hogy a Duna túloldalán a Magyar Gárda masírozik. És Ficót láthatóan hidegen hagyja, hogy a mondott alakulatot Gyurcsány korántsem pátyolgatja – nem úgy, mint ő az álmaiban tankkal Budapestre vonuló Slotát.
Kell-e mindezek után a Fico-Slota tandem újabb mutatványaihoz asszisztálni magyar részről? Nyilván nem, miközben persze az előrelépés egyetlen apró lehetőségét sem szabad szem elől téveszteni. Gyurcsány a jelek szerint már a brüsszeli konzultáció puszta kezdeményezésével is túl nagy lépést tett jó szándéka bizonyítására. Az adott helyzetben alighanem az volna a legésszerűbb, ha félretenné a régóta forszírozott hivatalos magyar-szlovák csúcs tervét. Ficóék ugyanis e pillanatban nem akarnak mást, mint a leckéztetést, erőfitogtatást, megalázást nemzeti érzetünkben. S minek kellene erőltetni olyasmit, ami biztosan nem megy? Borítékolható, hogy a magyar kormányfő minden Pozsonynak tett gesztusával maga menne helybe az újabb pofonért. Amit nem csak ő kapna.
Népszabadság, Kis Tibor
