A pozsonyi SME című lap keddi száma szerint “nagy dolgok” történtek abban a brüsszeli kávéházban, ahol a magyar és a szlovák kormányfő hétfőn találkozott, merthogy lehetséges: az épület falán egyszer majd emléktábla hirdeti, hogy – mint a szlovák lap írja – “Itt ivott-evett utoljára együtt Gyurcsány Ferenc és Robert Fico”.

A SME emlékeztetett: jó lesz nem feledni, hogy Szlovákia tavaly szeptember 20-án parlamenti határozatban erősítette meg a Beneš-féle dekrétumokat, miközben azóta is azt szorgalmazza, hogy a magyar miniszterelnök Szlovákiába látogasson.

Peter Schutz, a szlovák liberális polgári napilap vezető cikkírója szerint bizony nagyon is lehetséges, hogy ebben a kávézóban kerülhetett sor „a nem formális találkozók című komédiasorozat zárójelenetére”, ugyanis miután Gyurcsány a „magyar történelem legterjedelmesebb kormányhirdetését produkálva” a múlt héten közzétette „gazdasági szempontból értéktelen, de saját hattyúdalaként annál ígéretesebb” adómérséklő terveit, a brüsszeli emléktábla korántsem valószerűtlen.

Amit a szlovák diplomácia „a nem formális találkozók című előadássorozatával immár egy esztendeje a publikumot meghülyítő szándékkal művel, azzal egyszersmind sikerült lepleznie a nyilvánvaló tényt, miszerint a Beneś-dekrétumok (pozsonyi) újraszentesítése óta Budapest nem kívánja normalizálni a kapcsolatokat” Szlovákiával – emlékeztet a cikkíró a szlovákiai magyarok és németek II. világháború utáni teljes jogfosztását és meghurcoltatását törvényesítő Benes-dekrétumokat megerősítő szlovák parlamenti határozatra.

Mint a SME írja, Szlovákia valamilyen okból azt volt kénytelen színlelni, hogy „ó, dehogy, nincs semmi gond”, folyik a magyar és a szlovák miniszterelnök hivatalos találkozójának előkészítése. Schutz szerint a magyar–szlovák viszony rendezésének csak kedvezne, ha Fico felismerné, hogy a Gyurcsány hivatalos látogatását „siettető akadályfutásában fogytán a levegője. Az új magyar miniszterelnököt – legyen az a szétesett koalíció ismételt felállása nyomán következő kormányfő vagy valamiféle összpárti jelöléssel felálló szakértői kormány feje – már nem terhelik majd a „csakazértis-féle gáncsoskodások” eddigi felszedett koloncai. Más kérdés: a mindenkori magyar kormány ragaszkodni fog ahhoz, hogy Pozsony hagyjon fel végre a „kettős beszéddel”, ami azt jelenti – hivatkozik a szerző Göncz Kinga magyar külügyminiszter korábbi megfogalmazására –, hogy „a kizárólag magyarellenes kijelentésekre összpontosító, radikálisan nacionalista párt”, a Fico-kormány koalíciós partnere, a Ján Slota vezette SNS hagyjon fel azzal, amit művel. „Talán azután majd lesz hivatalos magyar miniszterelnöki látogatás – de már Gyurcsány nélkül” – fejezi be a SME.

mno