Az ünnep alkalmából nyílt napot tartanak a parlament épületében. Délelőtt Pavol Paška parlamenti elnök a Hurban-teremben a parlamenti frakciók és a külképviseletek vezetőinek jelenlétében nyitotta meg az Alexander Dubček, egy legenda keletkezése című kiállítást.

A tárlaton hazai és külföldi szerzők által készített irodalmi és képzőművészeti alkotásokat láthatnak. A művek Szlovákia legismertebb személyiségének és életművének hatására keletkeztek. Az érdeklődők délután 16 óráig tekinthetik meg a parlament új, valamint a Megyeháza téren lévő régi épületét.

Egyébként az Alkotmány napja alkalmából tartott nyílt nap elsősorban a nyugdíjasokat vonzotta. Jóval kevesebb fiatal és gyermek érkezett a parlament épületébe, hogy a politikai pártok képviselőivel találkozzon. A politikai tömörülések a mai napot saját propagálásukra használták fel, a Smer Félúton a szociális állam felé címmel külön röplapot készíttetett ez alkalomból. A nejlontáskákba tollakat, kulcstartókat, öngyújtókat, a kisebbeknek nyalókát készítettek, ezt osztogatták az érdeklődőknek. A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Pártot Iveta Radičovát népszerűsítette, a Szlovák Nemzeti Párt frakciója előtt népzene szólt. Jóval szerényebben készült a nyílt napra a Kereszténydemokrata Mozgalom és a Magyar Koalíció Pártja, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomhoz látogatók pedig Vladimír Mečiar jelenlétét hiányolták, jelentette a Sita hírügynökség.

Felvidék Ma, Pátria