Posztján maradhat a szlovák igazságügy-miniszter, akit az ellenzék azzal vádol, hogy az albán maffia egyik vezérével barátkozik. A pozsonyi parlament koalíciós többsége parázs vita után csütörtökön elvetette a tárcavezetővel szembeni ellenzéki bizalmatlansági indítványt.

Štefan Harabin állítólag az albán drogpiac egyik vezéralakjának tartott Baki Sadikival barátkozott. A bizalmatlansági indítványt kezdeményező szlovák ellenzéki pártok bizonyítékként egy 1994-ben készült hangfelvétellel is előrukkoltak.

Az akkor még a Legfelsőbb Bíróság bírájaként dolgozó Harabin és a Sadiki közti bizalmas telefonbeszélgetés során az is elhangzott, hogy Harabin a családjával látogassa meg Sadikit a Magas-Tátrában. Harabin elismerte ugyan, hogy felesége révén ismeri a drogmaffiózónak tartott albánt, de tagadta, hogy kapcsolatot tartana vele. Sadiki ellen egyébként korábban illegális fegyverviselés miatt Szlovákiában eljárás is folyt.

A parlamentben éles szavak röpködtek. A miniszter a vele szembeni bizalmatlansági indítványt előadó és a fő ellenzéki szónoknak számító Daniel Lipšicnek, a Kereszténydemokrata Mozgalom alelnökének mikrofonon kívül állítólag azt mondta: “Börtönbe mész, te szemét!”.

A Harabint posztjára jelölő legkisebb kormánypárt elnöke, a háromszoros exkormányfő Vladimír Mečiar büntetőjogi eljárást indítana, mert szerinte hamis dokumentumok alapján akarták meneszteni a minisztert. Mečiar javaslatáról várhatóan a jövő héten tárgyal a szlovák parlament.

– FH –