Négy együttes megmérettetése a Magyar-Játékosok Szövetségének rendezvénye, melyre meghívást kapott a pozsonyi HomoDram Társulat is.

Az együttes tagjai zömével főiskolások, már dolgozó-alkotó emberek. Lelkesek. Egyre többen akarják meggyőzni őket, hogy tehetségesek. Erre nem sok erőfeszítésre van szükség, hisz egyre-másra bizonyítanak. Mindössze 2006-ban alakultak azért, mert szeretnek játszani, kitűnő mókamesterek s nem ijedeznek sem a kulisszáktól, ami minimális a színpadon, az előadást magát imádják, nem kevésbé a közönséget. Csupán ennyit árult el Juhász László , a társulat egyik tagja önmagukról. Viszont a tettek és az eredmények árulkodnak. Két darabot adtak eddig elő, mindkettő a szakemberek elismerésében részesült. A Jókai Napok Nagydíját vitték el, Janus Glowaczki Négy nővér című darabjával, amely komédia, de tartalmát és mondanivalóját tekintve inkább tragikomédia, amelyben mindenki megtalálja a maga kis helyét, s ezért nevetést /néha keserűt/ vagy könnyeket vált ki a nézőből. A darab se nem könnyű, se nem kellemes. Film a színházban, bohózat drámával, reális groteszkkel ötvözve, komikum, ami bohózatba vált, érzelmek kuszasága, amely borzalomba torkollik. Erőteljes kuszasága,csehovi hangulatvilágot őriz, izléssel egyensúlyoz a paródia, szatíra, tragikomédia, költészet és földhözragadtság között. A nézők elé állított görbe tükörben látottakra csak nevetéssel, vagy könnyekkel válaszol a néző. Nem utolsósorban a rendezésnek köszönhetően. Rakottyay Katalin érett rendezői megoldásokkal terelgette a társulatot olyan ösvényen, amelynek nincs hagyománya a magyar színházban. A Jókai Napok Nagyíját a zsűri az egész társulatnak ítélte oda az egész mutatványért, és a Magyar Szín-Játékos Szövetség aranyminősítését is megkapta. A társulat tagjai: Rakottyay Katalin, Czuczor Nóra, Juhász László, Kovács Katalin, Kovács Nikolett, Krasztev-Kovács Anna, Laboda Róbert, akik bebizonyították, hogy a színjátszáshoz nem csak pénz kell.

A Jókai Napokat követően – díjként – a HomoDram Társulat Turócszentmártonban mutatkozott be szlovák közönség előtt, ahol ugyan a darab szövegéből mit sem értett a közönség, viszont a helyzetmegoldásokat, a tragikomikumot, a teljesítményt, a szimpatikus fiatalokat elismeréssel és tapssal jutalmazta. Elfoszlott hát a kezdeti izgalom, mi lesz, ha senki sem veszi a lapot. Tévedtek. A művészet, az őszinte odaadás ismét bebizonyította: határtalan.

Szeptember 14-re, a Feszt Festre Budapestre kaptak meghívást a Magyar Szín-játékos Szövetség Napjára. A rendezvény a magyar öntevékeny színjátszás a hatvanas évek óta a magyar nyelvű színház nagyon fontos szelete. Az alternatív színház bölcsője, színházi újítók felnevelője, közösségek kovácsolója és megerősítője, kisebb-nagyobb települések hírnevének, önbecsülésének megalapozója. Az új színházi évad kezdetén, a Magyar Dráma Ünnepe előtt egy héttel, az Örkény Színháznak köszönhetően csokorba gyűjtve mutatják meg a főváros színházbarát közönségnek az elmúlt évadban létrejött előadásokat, melyek országos vagy nemzetközi fesztiválok győztesei lettek, amelyek a mai magyar színjátszás élvonalába tartoznak, noha az alkotók, a játszók nem hivatásszerűen végzik e tevékenységüket, nem ebből élnek.

A HomDram Társulat szeptember 14-én a Feszt-Festen Örkény Színházban a Negyedik nővérrel szerepel, kevés kulisszával, annál több akarással, játékosan, de a szó legszorosabb értelmében komolyan felkészülve. Két darab a társulat repertoárja eddig. Mindkettő sikert hozott. Nem is akármilyet. Mi lesz tovább HomoDram? Ezek után csak sejteni lehet.

Felvidék Ma, Hominda Katalin