Legális és illegális drogokról, azok történetéről…
Legális
Koffein A koffeintartalmú italok a legelterjedtebb központi idegrendszeri serkentőszerek. Ilyen italok nyerhetőek a tealevélből, kávémagból, kóladióból, de még a kakaómagból is. Ezek a növények mind tartalmaznak koffeint, eltérő hatásukat a koffein mennyisége és a többi alkotórész tulajdonságai határozzák meg.
A kávé történetéből
A kávécserje valószínűleg Etiópiából származik, ahol a legenda szerint a kopt szerzetesek figyeltek fel arra, hogy a kávécserjéről legelő kecskék igen virgoncak lettek. Hogy ne aludjanak el az éjszakai ima alatt, élénkítő italt készítettek a kávéból.
A nyugati utazók az iszlám országaiban találkoznak a kávéval. Az arábiai muzulmánok szintén a hosszú virrasztások megkönnyítésére fogyasztottak kávét. A szigorú és konzervatív papi csoportok azonban a kávét méregnek nevezték, és használatát tiltották, szigorú büntetésekkel szankcionálták. Ennek ellenére a kávé neve mára teljesen összeforrt Arábiáéval.
Egyiptomban a XVI. században komoly felfordulást jelentett a kávé megjelenése. Megtiltották a kávékereskedést, ha valahol kávét találtak, azt elégették, de mindezek mellett persze az ital csak még gyorsabban terjedt.
Magyarországra a török uralommal együtt a XVI. században, nyugatabbra a XVII. században érkezik meg a kávé, s a párizsi lelkes fogadtatás, az erre épülő kávéházi kultúra dönti el végképp a sorsát.
Nikotin A nikotin a Nicotiana tabacum leveleinek alkaloidja, melyet 1828-ban izoláltak. A dohányfüst hatóanyaga a nikotin, de nem hanyagolhatóak el a karcinogén kátrányok és a szénmonoxid sem. A nikotin nagyon erős méreg. Bőrön keresztül és inhaláció útján egyaránt felszívódik, bejut az anyatejbe is. Halálos adagja: 20–60 mg.
A nikotin kettős jellegű (előbb izgató, majd bénító) hatása miatt az általa kiváltott tünetek elemzése, öszefoglalása rendkívül nehéz. A dohányosok szituációfüggő hatást tulajdonítanak a drognak: szerintük stresszhelyzetben feszültségoldó nyugtatóként, koncentrációt igénylő szituációban pedig stimulánsként viselkedik. Ez arra enged következtetni, hogy a ténylegesen észlelt hatások nagyrészt pszichés eredetűek, azaz erősen függnek a dohányos várakozásaitól, a fogyasztás körülményeitől. Egyesek szerint a cigarettázás által kiváltott állítólagos „nyugalom” képzete hamis: a cigaretta valójában csak a nikotinhiányból fakadó feszültséget oldja fel.
A dohányzás történetéből
Kolumbusz és más felfedezők az Újvilágban döbbenten tapasztalták, hogy az indiánok száraz leveleket hordanak magukkal, amelyeket meggyújtanak és megisszák a „füstöt”. Mikor két, XVI. századi angol hajóskapitány hazavitt magával három indiánt Londonba, azok „képtelenek voltak abbahagyni a füstölést, és vitték magukkal a dohányt is”. Az európai tengerészek is kipróbálták, és rájöttek, hogy szeretik a füstöt. Azután azt is kénytelenek voltak tapasztalni, hogy már mindennap akarnak egy kicsit füstölni, és olyan vágy alakul ki bennük, amelyet egyedül a dohány tud kielégíteni. Így a tengerészek kénytelenek voltak magukkal vinni a növényt, hogy mindig meglegyen az utánpótlás. Mivel egyre többet utaztak, a dohány nagyon gyorsan elterjedt az egész világon.
Az amerikai kontinensen az első dohányzásból eredő problémát az Egyház támasztotta. Az indiánok ugyanis állandóan – így a templomban is – füstölni akartak, és a misszionáriusok is megszerették a dohányt. Így törvényt kellett hozni, hogy a dohányzás minden formája tilos a templomokban.
1650-re már számos törvény született a dohányzás ellen, és a pápa is lépéseket tett az ügyben, de hasztalan. IV: Murád szultán 1633-ban halállal fenyegette meg a dohányosokat, de az igazi rajongókat ez sem tartotta vissza. Érdemes megfigyelni, hogy ha egy országban kialakult a dohányzás szokása, ott mindvégig meg is maradt. Még különösebb, hogy 1492 óta semmit nem találtak, ami átvehetné a dohány szerepét. Ha a dohányos rászokik az ópiumra vagy a marihuánára, azért megőrzi a dohányzás szokását is, tehát nem a szertartás, hanem maga a dohány van a szenvedély hátterében.
Illegális
Amfetamin-származékok Stimuláló, élénkítő hatású drogok. A speed-et por alakban szippantják, az ecstasy-t (XTC) tabletta formájában terjesztik. A szer használata általános felgyorsulást, emelkedett hangulatot, fokozott önérzetet eredményez. Megszűnik a fáradtság- és éhségérzés. Ezt a hatást kihasználva diákok és sportolók is alkalmazzák teljesítménynövelő céllal. Legelterjedtebb alkalmazása a hétvégi szórakozás feldobott hangulatának előidézésére, fokozására irányul (DISCO-drog, Party-drog).
Az amfetamin-származékok rendszeres használata a túlterhelés következtében tönkreteszi a szív-, máj-, veseműködést, de egyszeri túladagolásuk is súlyos, életveszélyes állapotot idézhet elő (infarktus, agyvérzés, hiperventilláció).
Az amfetamin-származékok használata igen gyorsan okozhat hozzászokást és pszichés függőséget, mert a szer kiürülése után depresszió jelentkezik, és ezért egyre nagyobb adagok válnak szükségessé. A kényszeres XTC-használónak a megváltozott biológiai működés felborítja az egész megszokott életformáját, életvezetési nehézségeket okoz. A DISCO-drogok következményei az éjszaka hazafelé tartó kontrollvesztett fiatalok által okozott közlekedési balesetek.
Az amfetaminok történetéből
1927-ben egy kaliforniai gyógyszerész állította elő. Érszűkítő hatása miatt szénanátha, megfázás és más légúti betegségek esetére mint inhalálószer került forgalomba. Később kimutatták, hogy étvágycsökkentő hatása miatt jól használható elhízott betegek súlyszabályozására is. A II. Világháborúban az amerikai pilóták energiáik és figyelmük növelésére szedtek amfetamint.
A stimuláló hatásról szóló újságcikkek vezettek a Benzedrin nevű szerrel való visszaélésekhez. A Benzedrin helytelen használatára 1936-ban került sor először, amikor a minnesotai egyetem pszichológia-hallgatói a különféle drogokkal folytatott kísérletek során maguknak is beadtak Benzedrint, hogy éjszaka hatékonyabban tudjanak tanulni. A szer használata gyorsan terjedt. Kamionsofőrök, éjjeliőrök szedték, hogy el ne aludjanak munka közben. Az Egyesült Államokban végül szabályozni kellett a gyógyszer forgalmát – már csak receptre volt kapható.
A kamionsofőrök között máig is igen elterjedt az amfetaminok használata. A dózisok nagyságát városnevekkel adják meg, ami arra utal, hogy ekkora távolságot lehet pihenés nélkül megtenni.
Kokain A koka leveléből előállított, elsősorban Amerikában használatos, de itthon is terjedő igen drága szer. Régebben elsősorban szippantószerként használták eufóriát okozó és hangulatjavító hatása miatt, ma már intravénásan is alkalmazzák. Feloldja a gátlásokat, így használata közben gyakori a kockázat- és veszélykereső viselkedés. Nagyfokú pszichés függőséget eredményez. A szer kiürültével kínzó fejfájás, feszültség, majd fáradtság, levertség jelentkezik. Fizikai függőséget nem, de súlyos testi elváltozásokat okoz: tartós használata következtében álmatlanság, étvágytalanság, májkárosodás, majd teljes testi hanyatlás lép fel.
Még a kokainnál is veszélyesebb változat a crack, amelyet kokain-hydrokloridból állítanak elő, és sárgás kavicsok formájában terjesztenek. A kokainnal ellentétben olcsó. Dohány vagy marihuána közé morzsolva pipából szívják. A crack feloldja a gátlásokat, és a legagresszívabb ösztönöket szabadítja el. A rövid eufóriát mély depresszió követi. Fizikailag igen gyorsan tönkreteszi a szervezetet.
A kokain- és crackfüggőségből való szabadulás a rendkívül súlyos depressziós állapotok miatt komoly gyötrelmet okoz, és csak keveseknek sikerül.
A kokain történetéből
A dél-amerikai indiánok számára a kokacserje levelének rágcsálása a mindennapi élet szerves része, és ezenkívül jelentős vallási és kultikus szereppel bíró rituálé. A kulturális szerepen kívül a kokacserje hatóanyagának fontos élettani hatása is van: segíti leküzdeni a rendkívül magas tengerszint feletti magasság okozta betegséget, csökkenti a fáradtság- és éhségérzetet, ami a kopár hegyek között élő, gyakran éhező, alultáplált indiánok számára nem lebecsülendő. A spanyol felfedezők érkezése előtt az indiánok életében ugyanolyan szerepet játszott a koka, mint az európai ember számára az alkohol. Többszáz éven át éltek ezzel a szerrel, anélkül, hogy bármilyen nagyobb mértékű káruk származott volna ebből az itt élőknek. A kokával való visszaélés az indián kultúra lassú megsemmisülésével egyidejűleg vette kezdetét, amikor az aranybányákban halálra dolgoztatott indiánoknak élelem helyett kokát adtak, hogy jobban bírják a nehéz fizikai munkát.
Tompító hatású drogok
Legális
Kodein, hidrokodein Az ópiátok csoportjába tartozó köhögéscsillapítók. Euforizáló hatásuk az illegális ópiátokénál kisebb. Nem minősülnek kábítószernek. Bár – főleg a 70-es években – gyakoriak voltak az ezekkel a szerekkel való visszaélések, gyógyszertári forgalomban – mint köhögéscsillapítók – máig is receptre kaphatók és szigorú orvosi utasítás szerint alkalmazhatók.
Nyugtató, altató gyógyszerek (barbiturátok) A barbiturátok társadalmunkban a legszélesebb körben használt pszichoaktív drogok közé tartoznak, mind gyógyászati, mind nem gyógyászati célú alkalmazásukat tekintve. A krónikus használat, a komoly visszaélés elsősorban a felnőtteket jellemzi. A jelenlegi barbiturátvisszaélők többsége nagy valószínűséggel gyógyászati célból kezdte ezeket a szereket használni. Számtalan beteg gyógykezelése alatt szokik rá ezekre a szerekre, és folytatja szedésüket jóval azután is, hogy az eredeti panasz rég megszűnt.
Míg a magasabb dózisok rendszerint nyugtató, kábító vagy altató hatásúak, kisebb mennyiségek hatását jóval nehezebb megjósolni. A barbiturátok az egyéntől és környezetétől függően kis adagban okozhatnak kezdeti izgatottságot, csökkenthetik a gátlásokat. Vannak, akiknél a nyugtató, kábító hatás csak jelentős adag esetén tapasztalható, egyébként más pszichológiai jelenségek figyelhetők meg: a használó boldoggá, elégedetté válhat, eufóriás állapotba kerülhet, vagy – ez a másik véglet – agresszívvá, gyanakvóvá, erőszakossá válhat. A lehangoltság, önsajnálat és a bezárkózás szintén gyakran előforduló jelenségek.
A közepes és nagy adagok rendszerint növelik a reakcióidőt, gátolják a komplex tudati funkciók működését, csökkentik a gátlásokat, szabad folyást engednek az érzelmi megnyilvánulásoknak, és egy sor más, a részegséghez hasonló tüneteket okoznak.
Krónikus használat esetén a barbiturátok fizikai függőséget alakíthatnak ki. A barbiturát-függőség néhány vonásában hasonló az ópiátoktól való függőséghez, de a barbiturátoktól (és az alkoholtól) való elvonás jóval veszélyesebb elvonási tünetekkel járhat, az elvonás orvosi irányítás nélkül halálos kimenetelű is lehet.
Alkohol A legelterjedtebb tompító hatású legális drog. Az etil-alkohol (C2H5OH) szerves, színtelen, illékony, kellemes illatú, égető ízű, gyúlékony folyadék. „Alkohol” alatt rendszerint csak az etil-alkoholt (etanolt) értjük, bár ebbe a családba kémiailag számos más anyag is beletartozik.
Az alkohol legjelentősebb hatásait a központi idegrendszerben fejti ki. Gátolja az idegrendszeri folyamatokat, de a gátló mechanizmusok esetleges stoppolódása miatt, jelentős mértékű izgatottság is előfordulhat.
Közepes mennyiségű alkohol (azaz néhány pohár ital) növelheti, de le is csökkentheti a szív ritmusát, kitágítja a bőrben lévő vékony hajszálereket (ez melegségérzetet okoz), csökkenti a testhőmérsékletet, növeli az étvágyat, a nyálelválasztást és a gyomorsav mennyiségét, okozhat vizelési kényszert, az EEG lassulását, növeli a reakcióidőt és rontja a mozgáskoordinációs képességet.
Magas dózisokban az alkohol ittas állapotot (berúgás), zavarodottságot, elfolyó beszédet, torzult látást, elégtelen mozgáskoordinációt eredményez, ezekhez a tünetekhez gyakran rosszullét és hányinger is társul. Még nagyobb mennyiségek elfogyasztása légzési nehézségeket, általános érzéketlenséget és eszméletvesztést okoz, szélsőséges esetben légzésbénulásból vagy keringési zavarból eredően halált. A berúgást gyakran jelentős másnaposság követi, melynek leggyakoribb tünetei: rosszullét, gyengeség, szédülés, gyenge mozgáskoordináció és különféle fájdalmak.
A mértéktelen alkoholfogyasztás – alkoholizmus – a mai napig a legtöbb embert érintő szenvedélybetegség. A WHO meghatározása szerint az alkoholisták mértéktelen ivók, alkoholfüggőségük olyan szintet ér el, mely észrevehető lelki zavarokat okoz, károsítja testi-lelki egészségüket, kapcsolataikat, társadalmi-gazdasági tevékenységüket. Az egy főre eső alkoholfogyasztás Magyarországon egy év alatt 12 liter tiszta alkohol. Becslések szerint az alkoholisták száma eléri az egymilliót, azaz a népesség 10%-át.
Az alkohol történetéből
A nyugati világ borkultúrájának bölcsője Görögország. Homérosz leírásaiból tudjuk, hogy a bor legalább annyira alapélelmiszernek számított, mint a kenyér. Platón írta le, hogy étkezéshez nem volt szokás bort inni, hanem csak utána, megmosott kézzel láttak hozzá az isteneknek szánt boráldozathoz. A ceremónia órákig tartott. Először a házigazda ürítette poharát a vendégére, majd a vendég következett; közben beszélgettek, sűrűn emlegették Dionüszoszt, a mámor istenét. A kellemetlen következmények megelőzésére néhány szem keserűmandulát rágcsáltak. Platón elítélte a szertartásnak álcázott tivornyázást, és szigorú rendszabályokat követelt ellene: 18 évnél fiatalabbak egyáltalán ne kaphassanak bort, és 40 évnél fiatalabbak csak annyit, amennyitől nem részegedhetnek le; ellenben 40 év feletti férfiak számára megengedhető a túlzott borfogyasztás, hiszen az Dionüszosz dicsőségét szolgálja.
Az első hiteles információ a sörről Mezopotámiából való, i.e. 3500 tájáról. Ez a vidék legendásan gazdag gabonatermést hozott, így hamar megtanulták a sörkészítést is. A sumérok már ékírásukban is használják a sör szót. Az első jelentős söráldozati emlék is az ő agyagtábláikon maradt fenn. A termékenység istennőjének, Nin–Harrának mutattak besöráldozatot. A sörfőzők igen megbecsült emberek voltak a sumeroknál, még a katonai szolgálat alól is fel voltak mentve. A mezopotámiai Uruk városából származik a világ legrégebbi sördokumentuma. Képírással mutatja be a sörfőzést és az istennőnek bemutatott áldozatot. Ez az agyagtábla bizonyítja, hogy valóban a sumerok voltak a világ első sörfőzői. Sörük némileg hasonlított a maihoz, azzal a különbséggel, hogy valószínűleg nem használtak komlót. A sör nemcsak kedvelt népi ital volt, hanem bizonyos kategóriák szerint megállapított járandóság is. A munkások és rabszolgák napi egy liter gyenge sört, a nehezebb fizikai munkát végző és az alacsony beosztású hivatalnokok napi 2 liter sört, a közepes beosztásúak és asszonyok napi 3 litert, a főemberek napi 5 litert kaptak. Természetesen az akkori sörök alkoholtartalma jóval alacsonyabb volt, mint ma.
A pálinka viszonylag új ital. Ez nem meglepő, hiszen készítése nem olyan egyszerű, mint más alkoholos italoké. Eredetileg a bor párolása útján nyerték, és ezt sokáig csupán a patikusok végezték. Az ital olyannyira más volt, mint az addig megszokottak, hogy nem is jutott eszébe senkinek azokhoz hasonlóan használni. Így főleg gyógyszerként alkalmazták. Méghozzá a legtöbbször eléggé sikeresen, sokan például a fogfájás egyetlen hathatós ellenszerének tekintették. Ami nem csoda, hiszen magas alkoholtartalmának köszönhetően egyrészt fertőtleníti a szájban lévő sebeket, másrészt eltompítja az érzékelést, így a fájdalmat is. De használták sok más baj gyógyírjaként is – a legtöbb helyen gyomorbajokra, emésztési bántalmakra. A pálinka hatásosságát mutatja, hogy ebben a minőségében ma is sokan előszeretettel fogyasztják.
A XVII–XVIII. században szokásba jött az is, hogy csata előtt pálinkát osztanak a katonáknak, aminek egy orvos szerint „nem is volt rossz hatása”. Egyszóval a katona rendszeres szeszfogyasztóvá válik, s alkalomadtán a szeszgyártás hadiiparrá lép elő.
Természetesen gyorsan felfedezték a pálinka legegyértelműbb hatását, nevezetesen azt, hogy nagyon könnyen be lehet rúgni tőle. Ez a funkciója azután fokozatosan háttérbe szorította az összes többit, és hogy valóban ez az igazi, azt napjaink töméntelen szeszgyára bizonyítja.
Ahogy az alkohol egyre inkább megszokott fogyasztási cikké vált, és ugyanakkor a gazdaságban is jelentős tényezővé nőtt. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az ital – különösen a tömény változatok – fogyasztása bizonyos nemkívánatos társadalmi, egészségügyi és erkölcsi hatásokkal jár együtt. Az Egyesült Államokban például 1882-től az összes állam oktatási tervében szerepelt, hogy a gyerekeknek tanulniuk kell az alkoholról és annak hatásairól. 1920-ban életbe lépett az alkoholtilalom – bezárták a kocsmákat és szeszpárlókat, alkoholos italt fogyasztani törvényellenessé vált. A tilalmat több, mint 13 év után erős gazdasági nyomásra Roosevelt elnök oldotta fel, 1933-ban.
Illegális
Ópiátok (morfium, ópium, heroin, metadon) Az ópium egyike a legrégibb kábítószereknek. A máknövény gubójából különféle eljárásokkal állítják elő. Az ópium egyik alkaloidja a morfin, melyet a gyógyászat fájdalomcsillapításra használ.
Az ópiátoknak euforizáló, elernyedést okozó hatása van, de hallucinációk is jelentkezhetnek. Igen súlyos pszichés és fizikai függőséget okoz. Rendkívüli mérvű a hozzászokás (tolerancia), így az ópiumfüggőnek a kívánt hatás eléréséhez egyre növekvő adagot, akár a halálos adag sokszorosát kell magához vennie. Így közvetlen életveszélyt jelent a túladagolás kockázata.
Az ópiátok közül legelterjedtebb a száraz mákgubóból házilag készített máktea és a kábítószer-piac vezető „anyaga”, a szintetikus előállítású heroin. A heroint por alakban szívják fel, fólián melegítve a gőzét lélegzik vagy intravénásan használják. Hatása a morfiuméhoz hasonló (éppen a morfiumfüggőség kezelésére fejlesztették ki), de sokkal rövidebb idő alatt, sokkal erősebb függőséget alakít ki. Használata ma már az egész világon tiltott. A heroinelvonás súlyos fizikai fájdalmakkal, testi szenvedéssel járó folyamat. A heroinelvonás pótszereként használják a metadont (Depridol), mely csak annyiban tér el a herointól, hogy elvonási tünetei enyhébbek. Célja, hogy a súlyos heroinfüggők fogyasztását ellenőrizhetővé tegyék.
Az ópiátok történetéből
Az ópiumból származó készítményeket sok kultúrában használták fájdalomcsillapítóként és nyugtatóként. A mákot már i. e. 4000-ben kábítószerként tartották számon Dél-Babilonban. Az egyiptomiak a gyógyászatban használták, Kínában pedig az éhínségek idején étvágycsökkentő hatása miatt, illetve ünnepi ceremóniákon füstjének hatása miatt alkalmazták. A görög mitológiában a mákkapszula Morpheusznak, az álom istenének és Thanatosznak, a halál istenének a jelképe volt.
Az ópium a XIX. században érte el az európai országokat. Elsősorban az angliai és franciaországbeli kikötői és ipari munkásság körében terjedt el. Eközben rohamosan nőtt a Kínába irányuló ópiumimport, és ezzel együtt járványként terjedt az ópiumszívás. (Valószínűleg ez az első eset, hogy egy drogot „társadalmi méretekben” károsan alkalmaznak.) Kína és Nagy-Britannia között 1840-42-ben lejátszódott az „ópiumháború” (a kínai császár rendeletében a nyugatról érkező hajókat ópiumszállítmányuk beszolgáltatására kényszerítette). A háború a britek győzelmével végződött, akik ekkor alapították a Távol-Kelet legnagyobb kikötőjét, Hong-Kongot.
A XIX. század végén Amerikában is megszülettek az első ópiumellenes rendeletek (ezeket leginkább a mind nagyobb számban bevándorló kínaiak ópiumfogyasztása tette szükségessé).
Közben 1874-ben Angliában kémiai úton előállítják a morfium kémiai változatát, a heroint. A szer neve a latin “hero” (hős) szótőből származik. Eredetileg fájdalom- és köhögéscsillapító szerként állították elő. Felfedezésekor morfinfüggők kezelésére is megkísérelték használni, de hamar kiderült, hogy hamarabb és súlyosabb függőséget okoz, mint a morfium. (A morfiumot 1806-ban fedezték fel, és ettől kezdve használták az ópium helyett a gyógyászatban fájdalomcsillapítóként, mivel minősége jobban elenőrizhető volt, mint az ópiumé. Ebben az időszakban elsősorban a morfiumhoz könnyen hozzáférő orvosok váltak morfium-függővé.)
Az USA kongresszusa már 1924-ben – rendkívüli veszélyességére való tekintettel – betiltotta a morfium kiváltására létrehozott heroin előállítását. A betiltást követően versenylovak doppingolására használták, ez azonban gyakran a lovak fulladásos halálához vezetett.
Tudatmódosító hatású drogok
Legális(?!)
Szerves oldószerek A legfiatalabbak, illetve a legsúlyosabb helyzetű társadalmi csoportok körében jellemző a szipózás: ragasztók, hígítók, lakkok gőzének belélegzése. Euforizáló hatású, a problémák elhalványulnak, a szer használója saját képességei felfokozódását érzi.
Használata igen gyorsan súlyos testi károsodásokhoz (májkárosodás, szemidegkárosodás, elbutulás) vezet. Akut veszélyként folyamatosan fennáll a fulladás, légzőközpont-bénulás kockázata.
Illegális
Cannabis-származékok Elnevezésük az indiai kender botanikai nevéből származik. Hatóanyaga a tetrahidrocannabinol (THC), melyet a növény magvaiból, virágzó ágvégződéseiből, leveleiből nyernek. Az ezekből készített zúzalék a marihuana, amelyet cigaretta formájában (joint) fogyasztanak. A hasis THC-koncentrációja magasabb a marihuanaénál. Gyantatömbök formájában terjesztik, ételbe, italba keverik, vagy dohányként, illetve dohánnyal keverve szívják.
A cannabis-származékok nyugalmat, eufóriát és gyors hangulatemelkedést hoznak létre. A gondolkodás tompul, miközben az érzékelés élesebbé válik. Érzékcsalódások jelentkeznek, felbomlanak a tér- és időbeli kategóriák, mindenhatóság-érzés jelenik meg.
A fizikai függőség nem jellemző, de használata komoly pszichés függőséghez, az így kialakuló tartós fogyasztás pedig az érzelmek elszürküléséhez, indítékszegénységhez vezet.
Függőségre hajló személyeknél gyakran a marihuána, illetve a hasis a kapu-drog, a későbbi drogfogyasztás megalapozója.
A cannabisok történetéből
A kenderről szóló első írásos emlék Shen Nung kínai császár Pen Ts’ao nevű gyógyszerészeti könyvében található, amely i.e. 2737-ben keletkezett. A hasist malária, reuma, köszvény, női gyengeség ellen és sebek gyors hegedésére ajánlja. Furcsa, de egy másik kínai gyógyászati szakkönyv (Rhy Ay), amely az i.e. 15. században keletkezett, meg sem említi a kender pszichoaktív erejét.
Az indiai gyógyászat korán felismerte, hogy a kender kiválóan alkalmas pszichoszomatikus betegségek kezelésére, ezért előszeretettel alkalmazták például álmatlanság és migrén ellen. A kenderrel gyógyítható betegségek tibeti listáján szerepel többek közt reuma, állatharapás, skorpiócsípés, görcs, hasmenés, gyulladás, lepra, kolera, megfázás és galandféreg. Gyakran alkalmazták elgennyesedéseknél, főként elgennyesedett füleknél. Állítólag tériszony ellen is hatásos a kender; ezt napjainkban is sokan megerősítették.
A kender jelentős szerepet játszik India erotikával átszőtt titkos tanításában, a Tantrában – éspedig Síva és Párvati legendájában.
Síva mennyei feleségével, Párvatival a világ tetején, a Himaláján élt. Síva bizony nem sokat volt otthon bájos asszonyával, sokkal inkább a hegyek érzéki nimfáival és istennőivel múlatta az időt. Párvati természetesen véget szeretett volna vetni ezeknek a kicsapongásoknak. Megtalálta a nőnemű kendernövényt, amelynek gyantás virágát odaadta férjének, hogy szívja el. Az istent rögtön „boldog izgalom és a felesége iránt érzett példátlan erejű vágy fogta el”. Egyesülésük alatt különleges, isteni extázist éltek át, így ezentúl, amikor szeretkeztek, mindig kendert fogyasztottak, és helyreállt a családi béke. Az istenek azért ajándékozták a halandóknak a szent növényt, hogy így ők is megvalósíthassák a házastársak közötti örök szerelmet.
Hallucinogének – Az LSD és a varázsgombák. Neve a kémiai elnevezés (liszergsavdietilamid) rövidítése. Általában bélyegek formájában terjesztik.
Kis mennyiségben is erős hatású. Komplex, fantasztikus hallucinációkat („trip”, „utazás”) eredményez. Megváltozik a tér- és időélmény, intenzívebbé válnak az érzelmek. Erős hallucinációk, érzékcsalódások jelennek meg. Kialakulhat a mindenhatóság érzése; olyan helyzetmegítélési zavar, amely az LSD-élvezőt súlyos veszélybe sodorhatja (például azt éli meg, hogy tud repülni). Nem okoz fizikai függőséget, de huzamosabb szedés esetén a pszichés függés személyiségváltozást (az érdeklődés hiánya, aktivitás csökkenése, aszociális magatartás, vagy akár az elmebetegségig fokozódó paranoid állapotok) okoz. Különös veszélye, hogy előidézhet súlyos negatív tartalmú „horror-trip”-et: az ilyenkor fellépő félelmek és pánikreakciók bűncselekményhez, vagy akár öngyilkossághoz is vezethetnek. Az LSD-élvezet legmegrázóbb következménye a Flash-Back: a szer hatása teljesen váratlanul, hetek vagy hónapok elteltével újra jelentkezik, ez pedig akár a megőrülés élményéig fokozódó szorongást, tehetetlenség-érzést válthat ki.
Hasonló hatású volt a hetvenes években használt Parkan nevű gyógyszer, amely alkohollal együtt fogyasztva érzékcsalódásokat okozott. A Parkant a 80-as évek elején, a hazai drogellenes küzdelem egyik első lépéseként kivonták a forgalomból.
Szintén az LSD-hez hasonló hatásúak a Dél-Amerikában, illetve Mexikóban használatos varázsgombák, és a Peyotl-kaktusz[2].
Az LSD történetéből
1938-ban, gyógyszertani kísérletek során nyerték ki az anyarozs gombájából. Albert Hofmann, az LSD felfedezője írta, miután a kísérletek során az anyag véletlenül a szervezetébe jutott:
„Haza kellett mennem, mert különös nyugtalanságot tapasztaltam magamon, enyhe szédülés kíséretében. Otthon ágyba feküdtem, és jóleső részegséget éreztem, amit rendkívüli fantáziaképek kísértek. Amint lehunytam a szememet, fantasztikus képeket láttam…”
Minthogy az LSD már egészen kis adagokban is erőteljesen befolyásolja a lelki folyamatokat, eleinte a pszichiátriában felhasználható értékes gyógyszernek tartották. Miközben hatását tanulmányozták, a szer illegális előállítása, kereskedelme és fogyasztása drámaian megemelkedett. A Harvard Egyetem tudósai ugyanis sok esetben diákjaiknak adták be az LSD-t. Az LSD a hatvanas évek diákmozgalmainak, a fennálló társadalmi rendszer elleni tiltakozásnak egyik eszközévé és szimbólumává vált (többek között a hippimozgalomban). A mozgalom egyik atyja Timoty Leary – korábban a Harvardon tanító pszichológus – volt.
A dél-amerikai indián törzsek gombakultuszában használatos varázsgombák hatása nagyban hasonlít az LSD-éhez. Az aztékok, toltékok, maják gyakran használtak „szent varázsgombákat” vallásos-mágikus szertartásaikhoz. A psychedelikus mozgalom beköszöntével a varázsgombák az LSD-vel együtt széles körben elterjedtek. Hatóanyagukat az LSD-t is felfedező Hofmann határozta meg. Ma már szintetikus előállításuk is lehetséges. A varázsgombák használata napjainkban is él, sokan saját fogyasztásra, otthonukban termesztik őket. Hollandiában a varázsgombák kvázi legálisan kaphatóak az erre szakosodott boltokban (ami kissé meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy ezeknek a gombáknak a hatása lényegében megegyezik az LSD-ével).
