Cselényi László, a Duna Televízió elnöke Duna-díjjal tüntette ki Sebestyén Márta énekesnőt. A díjátadásra ma, október 15-én délben került sor a Duna Televízió székházában.

Sebestyén Márta, a világhírű magyar énekesnő is részesült a Duna Televízió különdíjában. A Duna-díjat, amellyel a nemzetközi és honi kapcsolatok megerősítésében kiemelkedő szerepet játszó neves személyeket jutalmazzák, többek között olyanok vehették át, mint Joanna Stempinska, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövete, Selmeczi György zeneszerző vagy Ablonczyné Szabó Magda, a párizsi Magyar Intézet volt igazgató-helyettese.

A díjátadási ünnepségen, amely a Televízió székházában volt, a meghatott művésznőt az alkalomhoz illő módon, énekkel-zenével köszöntötték régi barátai, Sebő Ferenc és zenekara, valamint zenésztársa, Bolya Mátyás. A Duna Televízió nézői is részesei lehettek az ünnepnek: Sebestyén Márta rajongói szép számban jelentek meg a helyszínen a Televízió invitálására. Akik pedig nem jutottak el az ünnepségre, a Kívánságkosárban élőben követhették az eseményeket. A közszolgálati csatorna a díjátadás napján műsorkínálatával a művésznő előtt tiszteleg.

– Felvidék Ma, Duna TV –