Kelet-Szlovákia Varannói járásában Kapipálvágása (Pavlovce) nevű faluban újabb kettős keresztet állítottak a hét végén, amelynek átadásán a szónok a Szlovák Nemzeti Párt elnöke, Ján Slota volt. A nemzetiek vezére nem hazudtolta meg magát és beszédében az egyre jobban megnyilvánuló magyar veszélyre hívta fel a közel száz fős érdeklődő figyelmét.

Hangsúlyozta, hogy egyre nagyobb magyar nyomás nehezedik rájuk, de a szlovákoknak egységesen kell helytállniuk a magyarokkal szemben és a kettős kereszt is ennek a jele, amely alatt egyesülhet a szlovákság.
A magyar külügyminisztert szegény, kócos asszonynak nevezte és véleménye szerint a szlovák miniszterelnök nyomába sem érhet.

A szlovák nemzet ősi jogát emelte ki beszédében és a magyarokat mongoloknak titulálta, akik csak később érkeztek a Kárpát-medencébe, és a turulszobrok állításáról olyan véleményen volt, hogy azok magyar papagájok.

A keresztek felállításával nem szeretnének senkit megbántani vagy megbotránkoztatni, egyszerűen csak tudatni szeretnék Európával, hogy ez az Ő földjük és védeni fogják. A hallgatóságnak azt üzente, hogy ne hagyják magukat befolyásolni a média által, amelyek képviselői sokszor Budapestről vannak fizetve.

SITA, Felvidék Ma